Az egyesületi tagdíjunk erre az évre is 5000 Ft. Kérlek utaljátok át január végéig a egyesületi bankszámlára: Raiffeisen Bank 12072552-01258852-00100004.
Egyben aki MAVAMSZ tag is szeretne lenne, azok utalják át mindjárt annak 5000 Ft-os tagdíját is. A megjegyzésbe jelezzétek, hogy a MAVAMSZ tagdíjat is tartalmazza az utalt összeg.
A tavaly szeptember 16-18-án Pécsett megrendezésre került XVII. Nemzetközi Veterán Találkozón a fenti képen látható Wartburg tulajdonosa azt a nagyszerű felajánlást tette, hogy a 2012-es németországi találkozójukon 5 keleti járművet látnának vendégül. A felajánlás szerint a vendégeknek csak az utazás költségét kell állniuk, az ott tartózkodás minden költségét a szervezők biztosítják. Autónként több személy is mehet, az ő ellátásukat is vállalják.
A pécsi Mecsek Oldtimer Egyesületen keresztül történik ennek szervezése. Jelenleg 2 autó jelezte, hogy menne a találkozóra, tehát még 3 autó jelentkezhet! Valamint szeretnének kérni még 2-3 autót tartaléknak, az esetleges visszalépésekre gondolva.
Helyszín: Jéna (volt NDK), 1100 km Pécsről
Időpont: 2012. 07. 27-28-29.
Jelentkezés: 2012. 01. 13. estig előzetesen a jármű és a nevezők adataival (pontosítás később) az acs.sandor@upcmail.hu, és a vukmann.attila@veteranzsiguli.hu címeken. Kérlek mindkét címre küldjétek el!
Az újév alkalmából elkészült a tavaly nyári szolnoki találkozó egész estét betöltő filmje ifj. Kánya elvtárs és csapata jóvoltából. Nézzétek, és találkozzunk idén nyáron is újra Szolnokon! A programról már itt tájékozódhattok.
kívánok minden Zsiguli tulajdonosnak, és Zsiguli szerető támogatónknak!
Kívánom, hogy nagyon sok alkalommal tudjunk találkozni jövőre, legyen alkalmunk nem csak beszélni a Zsigulikról, hanem használni is autóinkat, és élőben is csodálni egymás kincseit!
Kívánom, hogy legyen lehetősége minél több embernek ezen hobbival foglalkozni, legyen minél több szép autó az Egyesületben, és alakuljon ki minél több olyan baráti kapcsolat, mint amit nekem volt szerencsém megtapasztalni!
Végül kívánom, hogy legalább ilyen szép eredményeket érjen el a Veterán Zsiguli Egyesület, mint amit 2011-ben felmutathat! De ezt nem csak kívánom, ebben biztos vagyok, hiszen nagyon jó csapat, társaság alakult ki!
A fenti képeslapot a MAVAMSZ-tól kaptuk!
Sasszeműek már észrevették, hogy a Gábor autójának érkezéséről szóló bejegyzésben az egyik képen a tréleren volt egy 2106-os is. Nos nem véletlenül. Marci mondta nekem pár hete, hogy a legritkább díszléc a korai 2106-sok első sárvédőjére való zárt végű díszléc. Mivel egy ideje már keresgettem 06-ost, nagyon megörültem, amikor egy lengyel aukciós oldalon felbukkant két ilyen díszléc, csak sajnos közte volt az autó is 
Így az egész elhozása mellett döntöttünk Attilával.
A helyzet az, hogy nekem is, neki is elég sok autónk van, és további autók nem biztos, hogy jó hatással lennének a családi békére, ezért megbeszéltük, ha lesz még valami, amit érdemesnek tartunk megvételre, azt együtt fogjuk megvenni, valamint azt is bevezetjük, hogy cserélgetjük időszakonként azon autóinkat amik a másiknak nincsenek.
Igen egyrészt mindketten túlfeszítettük a húrt otthon, másrészt úgy gondoljuk, hogy ennyi autót nem is lehet kihasználni. Véleményünk szerint semmi értelme autót tartani úgy, hogy nem használjuk őket. Elhatározásunkat segítette az ötlet gazdaságossága, hiszen az újabb közös autók esetén természetesen a költségeket is megosztjuk. Hogy megállapodásunk előnyeit tovább fokozzuk, kiterjesztjük a Norbi 1974-es 1500-ösére, hiszen 2103-asból túlteng… Így tulajdonképpen nem növekszik az autóinak száma, mindkettőnknek két fél autója lesz ezután. Ez a számítás akkor lesz teljesen igaz, ha eladom az 1975-ös 2103-asomat. Na ez utóbbi még elég nagy fejtörést okoz számomra, rettentően sajnálom a sötétkék színét, mely piros belsővel párosul, de az eszem azt súgja, hogy ez lenne a racionális lépés.
Nem sokkal az ötlet felmerülése után találtam meg a lengyel oldalon, a litván eladó által hirdettet 2106-ost, ami a képeken nem festett valami jól, de az évszám 1976 volt. Írtam Attilának, hogy itt az első jelölt a közös gyűjteménybe. Visszaírt, hogy kérdezzünk rá.
Hát nem a szépsége fogott meg az autóban… A belsejéről készült képek alapján pedig a “cirkuszi ló” kifejezés jutott az eszembe.
Felhívtam az eladót, aki viszont csak “govorju poruszki”, úgyhogy kellett egy orosz tolmács aki konferencia hívásban felhívja, és megkérdezi amit meg kell. Végül meglett a hívás, de nem indult igazán jól. A litván eladó elég bizalmatlan volt, és nemigen akaródzott semmit mondania az autóról, azt állította nincs alvázszáma, mert olyan a Szovjetunióban nem volt, és nem tud se emailben, se faxon semmiféle dokumentumot küldeni. Végül kb. 20 perces győzködés, és folyamatos vonalszakadás után hajlandó volt beolvasni az alvázszámot. Kezdte oroszul: null-null-… már jó, tudtuk, hogy az alvázszám 100000 alatti, hiszen 7 jegyűek voltak..-null-…tízezer alatti, és végül bemondta 3015…itt a dolog kb. el is dőlt, jeleztük, hogy az autót megvesszük, kérünk kis időt, megszervezzük a fuvart, közben küldje el a forgalmi másolatát, mi meg küldjük a pénzt valahogy. Este megküldte a forgalmi másolatát, és Attila lelkesedve hív, valamit félreértettünk, nem 3015, hanem 315 az alvázszám! Ha lehet még nagyobb lelkesedéssel vetettük bele magunkat a fuvar megszervezésébe, és találtunk is egy tréleres céget, akik beszéltek angolul, és ráadásul hajlandók voltak számunkra az üzletet lebonyolítani, a kivonást elintézni. Pénteken az autó már náluk volt, azzal, hogy hétfőn indulnak. Közben Gábor autója is intéződött és az ő eladója is pont ezzel a céggel szerződött.
Az autó hétfőn indult, és szerdán estére vártuk, úgy volt hogy lerakodik Budapesten, és megy egyből Pécsre, szóval éjszaka ér oda. Sajnos a sofőr Budapest körül jól eltévedt ezzel veszített kb. 3 órát, és a tachográf miatt már nem tudott aznap éjszaka Pécsre menni. Amikor ezt közöltem Attilával, hallottam az óvodást akinek elvették a játékát. Tudni kell, hogy ő azután legközelebb csak vasárnap tudott elmenni megnézni az autót.
Hát igen, már rábeszéltem a feleségem, hogy úgyis alszanak, nem hiányzom az éjjel, “leugrom” Zalakarosról Pécsre, hajnalra visszaérek. Visszagondolva, nem vagyok normális (ködben, hidegben, nem ám autópályán…). Nálam már csak a Norbi betegebb, aki csak hogy ott legyen az átvételnél 700 km-t képes volt utazni.
Mindegy, én másnap reggel mentem Pécsre lerakodni, körbefényképezni az autónkat. Egyik oldalról az autó állapota biztatóbb volt, mint a képeken látszott, másrészt viszont kiderült, hogy az első, és eddig egyetlen tulajdonosa bizony nagy amatőr autóvillamossági szerelő volt, az autó reprezentatív bemutatóterme a szovjet éra haszontalan villamos kütyüinek. Áram és feszültségmérők, titokzatos söntölések, csúszókapcsolók, pótféklámpák mindenfelé. Ennek a kiállításnak azt hiszem szentelek majd egy külön, illusztrált bejegyzést, érdemes végigmenni rajta. Az autó vastagon alváz- és üregvédőzve van, érdekes doblemezek védték a sárvédőket, és úgy tűnik a jobb első sárvédőt kivéve az elemei gyáriak, bár a homlokfalon egy korábbi kisebb ütközés szakszerűtlen javításának nyomai láthatók. A csomagtartóban rengeteg új mechanikai alkatrészt találtunk. A belseje szépen megőrzött, köszönhetően a dupla textil és gumi szőnyegezésnek, és az üléseket borító dupla huzatnak. Beindítás után megállapítottuk, hogy a motor szépen jár, a hengerfej elején még ott a korai Zsigulikra jellemző gáz kivezetés a légszűrő felé, a műszerfal és az ajtók tetején a párnák a simább, korai verziójúak, melyet a korai 1500-sökből ismerünk. A piktogramok nélküli műszerek is a korai darabok jellemzői, vagy a korai mintázatú PAL lámpák elöl, de összességében ez a nagyon korai darab csak igen kevés dologban különbözik a hozzánk ezután 2,5 évvel érkező első ezerhatosoktól.
Tényleg kellemes csalódást okozott, amikor végre személyesen láthattam. Alapos tisztítás, motormosás, alvázmosás, a rengeteg elektromos kiegészítő eltávolítása után már mutatóssá válik szerintem, de azért lesz vele dolog a veterán vizsgáig… A pótkerék még eredeti gumival van ellátva, de a többi gumi is orosz (csak már a kockához való). A motorblokk színe ennél is még, mint a korban megegyező 1300-asoknál nem kék, hanem szürkészöld.
Az autó különlegességét (ha már önmagában az, hogy 1600-os nem lenne elég) az évjárata és alvázszáma adja. Az első 1600-sok 2103-sok voltak, mintegy 150 darab készült belőlük 21031-es típusjelzéssel, és ezt szánták az új típus motor és karosszéria kódjának is (a 2101-21011 mintájára), de valaki közbelépett, és a sorozatgyártás megindulásakor átkeresztelték a típust. Az autó adattáblájának tanúsága szerint viszont először csak a kasztnit, és nem a motort, hiszen a motor típusánál itt még 21031-es van feltüntetve. Persze könnyen lehet, hogy ilyen típustáblával csak 1 napig jöttek ki az 1600-sok, ugyanis a 2106-0000315 alvázszám azt is elárulja nekünk, hogy ez az autó a gyártás legelső napján készült, a VAZ sorainak napi kapacitása egyenként 812 darab volt. Olyasmi ez, mint bélyeggyűjtőknek az első napi bélyegzés. Igazi különleges vonása az autónak a hátsó ablakba gravírozott régi szovjet rendszám, és a vegyesen 76-os és 75-ös üvegek.
Ha eddig megkérdezték volna mekkora esélye van annak, hogy nekem még egy 1600-osom lesz, azt mondtam volna magabiztosan: teljességgel lehetetlen. A meglévő autómmal teljes mértékben meg vagyok elégedve, nagyon szeretem, és semmi okom, hogy még egyet vegyek. És akkor jött a Norbitól a mail, egy elég leharcoltnak tűnő, de állítólagos 1976-os autóról. Nem hittem el, hogy ennyire korai, de amikor meghallottam az alvázszámot, úgy gondoltam ezt a különlegességet nem lehet kihagyni. És végül is nem is lett újabb 1600-osom, csak egy fél…
És legvégül: köszönjük feleségeinknek, hogy megértésük lehetővé tette, hogy ehhez a kincshez hozzájussunk. És higgyék el, a matek az matek, ha egy autót eladunk, és két felet veszünk helyette, vagy ha egy felet eladunk és egy felet veszünk helyette, akkor nem lesz több autónk!
A héten adtunk hírt Tompa Gábor új autójáról, megszerzésének kalandos körülményeiről, ahol említettük, hogy a Veterán Zsiguli Egyesület Észak-Németországi Kihelyezett Szekciójának tagjai Robert és Thomas adták nekünk a biztosítékot a litván eladóval kapcsolatban. Most megmutatjuk mit is vettek attól a bizonyos balti eladótól. Persze egy Zsigulit, persze romosat. De micsoda különleges romot! Át is adom a szót Robertnek, mesélje el ő a sztorit:
Gyönyörű magyarországi utunk után, ahol számunkra is váratlanul megvásároltuk Attilától a 2103-ast, Thomas és én továbbra is rajta tartottuk szemünket a Zsiguli piacon. Boldogok voltunk és vagyunk a 2103-asainkkal, de bennünket is megfertőzött a Zsiguli láz… talán jobban is mint gondoltuk. Ahogy a napok múltak elmentünk megnézni egy 2102-est, aztán egy 2101-est, majd egy újabb 2102-est. Szép autók, de valahogy nem éreztük bennük a “varázslatot”. Aztán egy este Thomas emailt kapott Litvániából. Nyilvánvalóan egy spam (keretlen reklám levél) volt, de láttuk benne az “auto” és “automobile” szavakat, és rákattintottunk a linkre. (Figyelem, ezt otthon senki se tegye meg, a kéretlen levelek továbbra is veszélyesek, 100-ból 99 esetben károsak, és nem találtok gyémántot, mint ahogy Thomas tette!) 
Mindegy is, Thomas megtalálta az 1970-es 2101-est. A nagy M jelet viselő gyorsétteremben kávéztunk éppen amikor megmutatta az autót.
-1970? – mondtam Thomasnak – …komolyan gondolod? És mindentől eltekintve, az autó Litvániában van…Magyarország rendben van, de Litvánia? Ébresztő, Thomas! De Thomas nem bírt leszakadni az autóról, szóval jött aminek jönnie kellett. Thomas felvette a kapcsolatot a tulajdonossal. A tulaj küldött további információkat és képeket. Thomas beszélt Norberttel, és Norbert be volt zsongva. És dolgok egyre jobbak és jobbak lettek. Néhány nap múlva már folyamatos kapcsolatban voltunk a tulajdonossal, és már a szállítási lehetőségekről beszélgettünk. Közben továbbra is kapcsolatban maradtunk egyesületi tagokkal, (különösen Norberttel, Attilával és Gáborral) akik önzetlenül segítettek. Köszönjük ezúton is.
Ezek után jött a probléma. Hogy bonyolítsuk el az üzletet, hogy ne kockáztassunk? Mint kiderült, ez nem lehetséges, így úgy döntöttünk, hogy felesben viseljük. Átutaltuk a szállítási költséget az eladónak előre, és szorítottunk, hogy minden rendben menjen. Továbbra is kapcsolatban maradtunk a litvánnal, és jó érzéseink voltak. És ekkor kezdtek a problémák gyülekezni. A szállító cég a tréler defektje miatt nem tudta felvenni az autót, a másik cég a megállapodottnál drágábban akarta csak elvinni… és így tovább. Ekkora a lelkesedés végleg elpárologott. Napokig gombóc volt a gyomromban. És hirtelen telefont kaptunk: Az autó úton van Németország felé, és holnap este érkezik! Igeeeeen!!! Minden rendben lesz.
És úgy is volt, este két litván (a sofőrök, sajnos nem a tulaj), megérkeztek egy Mercedes Sprinterrel amihez tréler is volt kötve, rajta egy vadonatúj VW T5 és egy vadonatúj VW Caddy és… egy teljesen rohadt 41 éves Zsiguli. A sofőrök meglehetősen zavarodottan néztek amikor rámutattunk a 2101-esre, igen az a miénk, a régi Zsiguli.
Még 10 perc és az ékkő már a birtokunkban is volt. Sajnos az akku le volt merülve, és valami hibás a sebváltóban, úgyhogy tolni kényszerültünk a garázsig. (Még egy tanács: soha ne vásárolj olyan garázst ami előtt emelkedő van!) De valahogy csak betoltuk öreg barátunkat új alvóhelyére.
Boldogok voltunk, mint az óvódások, miután elküldtünk pár képet Attilának és Norbertnek és már tudtuk, nem valamiféle hamisítványt vettünk.
Az egyetlen dolog, amiről a mai napig fogalmunk sincs, hogy vajon Thomas miért kapta a reklámlevelet Litvániából. De már kit érdekel!?
Hát eddig a történet, az 1970-es Zsiguli megszerzéséről, ami rendkívül különleges darab, még 1970 augusztusában készült kézi összeszereléssel, hiszen csak szeptember 9-én indult meg a szalagon a gyártás, alvázszáma 12694, jó pár alkatrész származik a Fiatból vagy Polski Fiatból, és az orrán meglepően jó állapotban ott van a cirill Toljatti feliratos embléma. Azt hiszem egyesületünk ismét egy különleges darabbal gazdagodott, Robert és Thomas a felújítását tervezik, és ha elkészül ígéretünk van rá, hogy el is hozzák megmutatni. (További képekért, és részletekért az autóról, kattintsatok Robert Stein vagy Thomas Dorn oldalára)
________________________________________________________________
Earlier this week we published the news about Tompa Gábor’s new car, the adventures around acquiring it and that the members of Veteran Zsiguli Club’s North German Section Thomas and Robert provided the assurance about the Lithuanian seller. Now we shall show you what they bought from that Baltic seller. A Zsiguli, of course and a wreck one of course. But a very special wreck indeed. I hand over from here to Robert, to tell the story:
After our marvelous tour through Hungary and the very spontaneous buying of the 2103 from Attila, Thomas and I kept an eye on the Zsiguli/Lada market. We were and we are very happy with our 2103′s but we were also infected by the Zsiguli fever….maybe more then we knew. 
So the days went by and we saw once a 2102, then a 2101 and again a 2102. Nice cars, but none with a “magical moment”. Then, one evening, Thomas received an email from Lithuania. Obviously it was a spam-mail, but he saw the the word “auto” or “automobile” and he clicked on the link. (Don’t do this at home, spam-mails are still dangerous and in 99 from 100 cases, you will find no diamond like Thomas did!. )
So whatever, Thomas found the 2101 from 1970. He showed me this car while drinking a coffee in the fast food restaurant with the big M.
“1970???” I said to Thomas, “…are you serious? And besides, the car is in Lithuania…well, Hungary is OK, but Lithuania??? Wake up Thomas!” But Thomas could not be dissuaded from the car. So it came as it have to come. Thomas contacted the owner…and the owner sent more information and more pictures. Thomas contacted Norbert and Norbert was blown away. And the things were getting better and better. After a few days, Thomas and I were in close contact with the owner, so close that we even talked about the possibilities of the transport. At the same time, we were also in close contact with Veteranzsiguli-members (especially Norbert, Attila and Gábor) who helped us selflessly. Thank you very much for this, again!!!
But then came the problem: how to arrange the deal, without any risk to loose money. In fact, it was not possible…so we decided to bear both the risk, each of us a half. We transferred the cost of the transport in advance to the seller and crossed fingers that everything will be fine. We were still in a close contact with the Lithuanian and had a good feeling. But then problems mounted. The transport company could not pick up the 2101 as planned (because of a defect on the trailer)…another transport company wanted to have even more money then agreed…and so on. At this time, our enthusiasm was over. I got stomach ache for a few days. And then suddenly a phone call: “The car is on the way to Germany and it will be delivered tomorrow evening” Yeeessssss!!!!! Everything will be alright. )
And it was true….in the evening two Lithuanian (only the drivers, unfortunately not the owner) came with a Mercedes Sprinter and a trailer, on it one brand new VW T5, one brand new VW Caddy….and a totally rotten, 41 years old Zsiguli on it. The drivers looked confused, when we pointed to the 2101, yes – the old 2101 at the back of the trailer.
It took only 10 minutes, then the jewel was in our possession. Unfortunately the battery was down and the something in the gearbox is defective…so we were forced to push the 2101 to the garage. (Next tip: never buy a garage with a hill in front of it ) But somehow we managed to push our old friend into his “sleeping place”.
We were happy as little kids and after sending Norbert and Attila the first pictures, we knew that we had not purchased a fake.
The only thing we don’t know till today is, why did Thomas get such an spam-mail from Lithuania??? But this does not really interest us anymore
So this is the story about obtaining the 1970 Zsiguli, which is particularly interesting piece as it was assembled in August 1970 by hand, as the assembly lines were only started at 9th September. The VIN is 12694, a number of parts are from Fiats and Polskis and on the front we can find in surprisingly good state the emblem with the Cyrillic Toljatti text in it. I think our club again became richer with a very special piece. Robert and Thomas are planning to restore it and we were promised that if it is done they will bring it to us to show it. (For more pictures and details about the car please click on the page of Robert Stein or Thomas Dorn)
Ha még nem láttátok, érdemes elolvasni a vancello blog alaposan illusztrált írását a Zsiguli logó születéséről. Ajánlom figyelmetekbe a többi Ladás írást is, de autóbolond szemmel minden érdekes amit publikál.
Komlósi Karcsi egy eredeti állapotú nagyon szép 21013-al gazdagította saját, és ezzel oldalunk Zsiguli állományát:
Botás Attila egy felújítás előtt álló 1975-ös 2101-el csatlakozott az Egyesületünkhöz:
Ne felejtsétek el, jövő szombaton évzáró Közgyűlés Fehérváron! Gyertek el minél többen!
A Zsiguli gyűjtők hatalmas szerencséjére a Gonosz Volt Birodalmának egy kis szelete, a balti államok ma már az EU-hoz tartoznak, így aránylag problémamentesen lehet ott még nem nagyon értékelt ékköveket hazahozni. Tompa Gábor és jómagam egy ilyen hazahozatal fordulatos történetét meséljük most el.
Kudarcba fullad lengyelországi beszerzőutunk másnapján Meleg Norbi azzal hívott fel, hogy „van egy 34 ezres alvázszámú 2101-es a neten, meg kellene venni”. A modern technikának köszönhetően, az első benzinkútnál félre állva már nézegettem is az autó képeit. Rögtön megtetszett. Pusztán három baj volt vele: 1.) litván eladó hirdette, 2.) 500 euró előleget kért és 3.) másfél óra volt hátra az aukció végégig.
A helyzet az, hogy én már nem vehetek több autót, legalábbis jelenleg biztosan nem bírna el még egy Zsigulit a családi béke , így Gábort kérdeztem, nála elbírja-e.
A hátralévő idő: 50 perc
Nem volt mit tenni, ahogy hazaértem (szinte) térdre ereszkedtem az asszony előtt, előre meggyóntam minden bűnöm, majd örült hajszába kezdtünk Norbival, hogy valami referenciát kapjunk, és halovány bizonyosságot szerezzünk az eladó megbízhatóságát illetően.
A lefényképezett papírok egy részén egy Mercedes adatai voltak, igen kevés visszajelzése volt, és azok egy része is úgy tűnt saját magától van, hihetetlen 250 eurós szállítási költséget, és az eladó által megszervezett fuvart írt. Internet szerte hírek terjednek az átverős csalókról, akik meglepően olcsón ígérnek értékes autókat, és az előleg vagy szállítási költség átutalása után felszívódnak a pénzzel. Hát Gáborral egyre inkább kezdtük azt hinni, itt is hasonlóval van dolgunk, bár a részletes leírás, és majd 50 kép az aukción némi komolyságot sugallt.
Közben az autó ára lassan emelkedett, már a 800 eurót közelítette. Az eladó bizalmi indexe azonban, ahogy kutattunk utána, egyre inkább csökkent.
Kedd este volt, tévét néztünk a feleségemmel, kezemben a telefonom, amin az ebayes aukció futott élőben, és minden egyes újabb licitnél zizegett a kezemben. Érdekes módon mások is bizonyára hasonlóan bizalmatlanok voltak, mert senki sem tett rá egy-két ezer euróval nagyobb összeget, az autó ára az utolsó pár percben is csak 5 eurónként emelkedett.
Végül meghoztuk a nehéz döntést: elengedjük az autót. Persze bennünk volt, hogy 500 euró rizikót simán megér egy ilyen ritka autó, de az ügy „politikai kockázatait” már nem vállalhatjuk fel otthon. Ha kidobunk 500 eurót az ablakon, senki sem ment meg bennünket attól, hogy az asszonyok gondnokság alá helyeztessenek…
Az idő letelt:
Az autó valaki másé lett 845 euróért.
Minden egyes zizzenés egy késdöfés volt, és ugyan biztos voltam benne, hogy átverés az ügy, de akkor is sóvárogva néztem a 845 eurós végárat, ez az autó akár haza is jöhetett volna.
____________________________________________________________________________
Teltek – múltak a boldogtalan napok, és egyszer csak újabb telefont kapok Norbitól. Újdonsült német, zsigulibolond barátai hívták, hogy felkínáltak számukra egy korai 71-est Litvániából.
Kiderült, hogy ugyanarról az autóról van szó, mert a nyertes licitáló sem vállalta az előleg megfizetésének kockázatát. Így újra éledtek reményeink.
Amikor német tagtársunk, Robert szólt, már egy halvány referenciát is tudott mondani az eladóról, valamint azt, hogy ők rendeltek tőle valamit, és hamarosan várják.
Ezúttal nem volt időkorlát és szép lassan össze tudtunk barátkozni az eladóval. Közösen megoldottuk a Magyarországra történő szállítás nehézségeit és feszülten vártuk a híreket Németországból, hogy barátaink megkapják-e az azonos litván eladótól megrendelt árut.
Azért itt is eltelt jó pár nap, amikor tipikus kifogásoknak tűnő dolgok késleltették újabb és újabb napokkal a Roberték által rendelt termék feladását, kezdtünk újra beletörődni, hogy ez bizony bukta lesz.
És megkapták!!! A labda immár nálunk pattogott. Meg kell oldani az előleg azonnali utalását és már hétfőn indul is az autó Magyarországra. Mondanom sem kell, nem volt egyszerű, de Norbi megoldotta…
Csütörtök este volt, és pénznek Litvániában kellett lennie másnap. Paypal, hitelkártya nem jöhet szóba, aki utalt már külföldre vagy várt onnan pénzt, tudja a magyar bankrendszer nagyon drágán, de legalább nagyon lassan tud nemzetközi utalást indítani.
Az autó ma megérkezett. Nincs róla Merkúr megrendelőnk, nincs „bácsi”, vagy könnyekkel küzdő özvegy, itt áll azonban a ház előtt egy meglehetősen jó karban lévő Zsiguli, mely maga a történet és a történelem.
Így gyarapodott az Egyesület egy 34 ezres alvázszámú Zsigulival, melyről jó okunk van feltételezni, hogy az országban lévő legöregebb Zsiguli.
Az autó a keresztségben a 34160-as alvázszámot kapta, még a tűzfala közepébe, mellé pedig a kis tábláját, ez a rendelkezésünkre álló alvázszám kronológia és az ismer gyártási kapacitások fényében azt jelenti, hogy valamikor 1971. januárjában készülhetett. Az első eredetileg is Magyarországon forgalomba helyezett Zsigulik alvázszáma valószínűleg 75000 fölött volt, az ismert legrégebbieké 78000 körüli. Az év eleji gyártást valószínűsíti az is, hogy az ablakok egy része 71-es míg más része 70-es pecsétet visel.
És igen, megvan a helyzetjelző nélküli foncsor, a helyzetjelzős index, a lámpafélhold és a szögletes nagybaba.
Azt hiszem, hogy mind a hazai muzeális Zsiguli állomány, mind egyesületünk egy újabb remek példánnyal gazdagodott, amin majd jól kitanulmányozhatjuk a korai Zsigulik jellemzőit. (Marci pedig megnézheti amit úgyis tud róluk, ő volt az aki telefonban segített nekem is, hogy mit nézzek a képeken, miből tudhatom, hogy az autó valóban olyan korai, mint aminek mondják). Persze ahhoz, hogy technikatörténeti érdekességből valódi kiállítási példány váljon, még hosszabb út vezet, de ez be fog következni, nincs kétségem, és azt hiszem ennyi izgalom után igazán meg is érdemli Gábor. Végezetül az érkezés néhány képe:
