Tompa Gábor

Zsiguli 2101 1200cm3

Évjárat: 1971. január
Futott km: 153000 km
Karosszéria: Felújítás alatt
Leírás:

Az autó majd 41 éven keresztül a (volt) Szovjetunió, ezen belül is Litvánia útjait rótta, míg 2011. november 30-án megérkezett Magyarországra.
Különleges autóról van szó abban a tekintetben, hogy eddig nagyon kevés alkalmunk volt egy ilyen korai, 34 ezres alvázszámú példány típusjegyeinek kicsemegézésére. Magyarországra ugyanis 75 ezres alvázszámtól érkeztek az első Zsigulik 1971 nyarán, amikor már igazán beindult a tömegtermelés, és elkezdtek fogyatkozni az olasz autógyártásból átvett „finomságok”.
Ebben a példányban még szögletes nagybabákat találunk a lökhárítókon, félholdat a fényszórók körül. Alvázszáma a tűzfal közepén található, mellette jobbra az adattábla és kapaszkodóit is króm végek zárják.
A gép hajlott kora ellenére meglehetősen eredetinek tűnik. Üvegei 0-ás és 1-es kóddal vannak ellátva, sárvédői gyáriak és belső tere is egy-két apró szakadástól eltekintve hibátlan.
És mindezeken túl az autó egy igazán jó példa a Veterán Zsiguli Egyesület tagjainak együttműködésére, mely nélkül biztosan nem sikerült volna klubunkba szerződtetni ezt a matuzsálemet. Köszönet a „becsületes megtalálóknak” Thomas Dornnak és Meleg Norbinak, valamint Rónai Marcinak, aki hozzáértése által meggyőzött bennünket arról, hogy egy eredeti darabbal állunk szemben. Robert Steinnek, hogy referenciával szolgált az eladóról és mindazoknak, akik bátorító telefonhívásaikkal belevittek ebbe a hülyeségbe. 



Kép album (Klikk ide)

Zsiguli 2103 1500cm3
Évjárat: 1977. október
Futott km: 136000 km
Karosszéria: Restaurált
Leírás:
Az autót 1977. október 21-én helyezték forgalomba, ZT 96-69 forgalmi rendszámmal. Első tulajdonosa 30 évig viselte gondját és mintegy 90 ezer kilométerrel adta el egy érdi srácnak 2007-ben. Annak ellenére, hogy új tulajdonosának első autója volt, melyet rövidesen a Lada Club Hungary is leigazolt, mégsem indult el a rally autóvá válás menthetetlen lejtőjén. Az illúzióromboló „optikai” tuning alatt ott lapult egy meghökkentően sárga, kiváló felújítási alap, mely Bóna Zoli alapos munkájának köszönhetően 2011 augusztusában FIVA minősítést szerzett. A fotók az autó általam ismert lényeges állomásait és jelenlegi állapotát mutatják. (Köszönet Komlósi Karcsinak az archivált képekért.).