(Most már ez) Magyarország legöregebb Zsigulija

A Zsiguli gyűjtők hatalmas szerencséjére a Gonosz Volt Birodalmának egy kis szelete, a balti államok ma már az EU-hoz tartoznak, így aránylag problémamentesen lehet ott még nem nagyon értékelt ékköveket hazahozni. Tompa Gábor és jómagam egy ilyen hazahozatal fordulatos történetét meséljük most el.

Kudarcba fullad lengyelországi beszerzőutunk másnapján Meleg Norbi azzal hívott fel, hogy „van egy 34 ezres alvázszámú 2101-es a neten, meg kellene venni”. A modern technikának köszönhetően, az első benzinkútnál félre állva már nézegettem is az autó képeit. Rögtön megtetszett. Pusztán három baj volt vele: 1.) litván eladó hirdette, 2.) 500 euró előleget kért és 3.) másfél óra volt hátra az aukció végégig.

A helyzet az, hogy én már nem vehetek több autót, legalábbis jelenleg biztosan nem bírna el még egy Zsigulit a családi béke , így Gábort kérdeztem, nála elbírja-e.

A hátralévő idő: 50 perc

Nem volt mit tenni, ahogy hazaértem (szinte) térdre ereszkedtem az asszony előtt, előre meggyóntam minden bűnöm, majd örült hajszába kezdtünk Norbival, hogy valami referenciát kapjunk, és halovány bizonyosságot szerezzünk az eladó megbízhatóságát illetően.

A lefényképezett papírok egy részén egy Mercedes adatai voltak, igen kevés visszajelzése volt, és azok egy része is úgy tűnt saját magától van, hihetetlen 250 eurós szállítási költséget, és az eladó által megszervezett fuvart írt. Internet szerte hírek terjednek az átverős csalókról, akik meglepően olcsón ígérnek értékes autókat, és az előleg vagy szállítási költség átutalása után felszívódnak a pénzzel. Hát Gáborral egyre inkább kezdtük azt hinni, itt is hasonlóval van dolgunk, bár a részletes leírás, és majd 50 kép az aukción némi komolyságot sugallt.

Közben az autó ára lassan emelkedett, már a 800 eurót közelítette. Az eladó bizalmi indexe azonban, ahogy kutattunk utána, egyre inkább csökkent.

Kedd este volt, tévét néztünk a feleségemmel, kezemben a telefonom, amin az ebayes aukció futott élőben, és minden egyes újabb licitnél zizegett a kezemben. Érdekes módon mások is bizonyára hasonlóan bizalmatlanok voltak, mert senki sem tett rá egy-két ezer euróval nagyobb összeget, az autó ára az utolsó pár percben is csak 5 eurónként emelkedett.

Végül meghoztuk a nehéz döntést: elengedjük az autót. Persze bennünk volt, hogy 500 euró rizikót simán megér egy ilyen ritka autó, de az ügy „politikai kockázatait” már nem vállalhatjuk fel otthon. Ha kidobunk 500 eurót az ablakon, senki sem ment meg bennünket attól, hogy az asszonyok gondnokság alá helyeztessenek…
Az idő letelt:
Az autó valaki másé lett 845 euróért.

Minden egyes zizzenés egy késdöfés volt, és ugyan biztos voltam benne, hogy átverés az ügy, de akkor is sóvárogva néztem a 845 eurós végárat, ez az autó akár haza is jöhetett volna.

____________________________________________________________________________
Teltek – múltak a boldogtalan napok, és egyszer csak újabb telefont kapok Norbitól. Újdonsült német, zsigulibolond barátai hívták, hogy felkínáltak számukra egy korai 71-est Litvániából.
Kiderült, hogy ugyanarról az autóról van szó, mert a nyertes licitáló sem vállalta az előleg megfizetésének kockázatát. Így újra éledtek reményeink.

Amikor német tagtársunk, Robert szólt, már egy halvány referenciát is tudott mondani az eladóról, valamint azt, hogy ők rendeltek tőle valamit, és hamarosan várják.

Ezúttal nem volt időkorlát és szép lassan össze tudtunk barátkozni az eladóval. Közösen megoldottuk a Magyarországra történő szállítás nehézségeit és feszülten vártuk a híreket Németországból, hogy barátaink megkapják-e az azonos litván eladótól megrendelt árut.

Azért itt is eltelt jó pár nap, amikor tipikus kifogásoknak tűnő dolgok késleltették újabb és újabb napokkal a Roberték által rendelt termék feladását, kezdtünk újra beletörődni, hogy ez bizony bukta lesz.

És megkapták!!! A labda immár nálunk pattogott. Meg kell oldani az előleg azonnali utalását és már hétfőn indul is az autó Magyarországra. Mondanom sem kell, nem volt egyszerű, de Norbi megoldotta…

Csütörtök este volt, és pénznek Litvániában kellett lennie másnap. Paypal, hitelkártya nem jöhet szóba, aki utalt már külföldre vagy várt onnan pénzt, tudja a magyar bankrendszer nagyon drágán, de legalább nagyon lassan tud nemzetközi utalást indítani.

Az autó ma megérkezett. Nincs róla Merkúr megrendelőnk, nincs „bácsi”, vagy könnyekkel küzdő özvegy, itt áll azonban a ház előtt egy meglehetősen jó karban lévő Zsiguli, mely maga a történet és a történelem.
Így gyarapodott az Egyesület egy 34 ezres alvázszámú Zsigulival, melyről jó okunk van feltételezni, hogy az országban lévő legöregebb Zsiguli.

Az autó a keresztségben a 34160-as alvázszámot kapta, még a tűzfala közepébe, mellé pedig a kis tábláját, ez a rendelkezésünkre álló alvázszám kronológia és az ismer gyártási kapacitások fényében azt jelenti, hogy valamikor 1971. januárjában készülhetett. Az első eredetileg is Magyarországon forgalomba helyezett Zsigulik alvázszáma valószínűleg 75000 fölött volt, az ismert legrégebbieké 78000 körüli. Az év eleji gyártást valószínűsíti az is, hogy az ablakok egy része 71-es míg más része 70-es pecsétet visel.

És igen, megvan a helyzetjelző nélküli foncsor, a helyzetjelzős index, a lámpafélhold és a szögletes nagybaba.

Azt hiszem, hogy mind a hazai muzeális Zsiguli állomány, mind egyesületünk egy újabb remek példánnyal gazdagodott, amin majd jól kitanulmányozhatjuk a korai Zsigulik jellemzőit. (Marci pedig megnézheti amit úgyis tud róluk, ő volt az aki telefonban segített nekem is, hogy mit nézzek a képeken, miből tudhatom, hogy az autó valóban olyan korai, mint aminek mondják). Persze ahhoz, hogy technikatörténeti érdekességből valódi kiállítási példány váljon, még hosszabb út vezet, de ez be fog következni, nincs kétségem, és azt hiszem ennyi izgalom után igazán meg is érdemli Gábor. Végezetül az érkezés néhány képe: