Vida Máté

Zsiguli 2101 1200cm3
Évjárat: 1975 november
Futott km: 124150
Karosszéria: 
Eredeti gyári elemek, javított fényezés
Leírás:

Az autó első tulajdonosa Paál György, eredeti rendszáma ZB-22-87 volt. Az úriember nagy becsben tartotta a Zsigulit. Nem csak garázsba állt, hanem egy külön kis füzetben vezette az autó életét. Mindent leírt, még azt is, hogy mikor mennyit tankolt és mennyire jött ki a fogyasztás. Az autó úgy került hozzánk, hogy a rokonaink szóltak eladóvá vált a szeretett Zsiguli, mert a bácsi megbetegedett és már nem tud vezetni. Édesapám elment és megnézte a kocsit, pár napra rá el is hoztuk! Így lettünk mi a második tulaja az autónak 2007-ben. A bácsi füzetéből kiderült, hogy 2005-ben ment vele utoljára. Tehát mi 2 év állás után elkezdtük használni a kocsit és hát hamar elő is jöttek rajta a pihenés okozta hibák. Először leszakadt a vezérműlánc lengéscsillapítója majd eltörött a feszítősarun a fül és így rögtön vezérlést szereltünk. Majd egy évvel később elkezdett fogyni a víz a kiegyenlítő tartályból, mert össze esett a hengerfej tömítés. Ekkor ismerkedtem meg az egyik legjobb barátommal Velecz Sándorral. Ő segített nekem meg hengerfejezni a kocsit, mert ő már kis kora óta Zsigulizik. Azóta is jó barátok vagyunk és hamarosan neki is kész lesz az OT-s Zsigulija, mint ahogy az enyém is elkészült a segítségével.


Kép album (Klikk ide)
Zsiguli 21053 1500cm3
Évjárat: 1996
Futott km: 54000
Karosszéria: 

Leírás:

Ezt az autót 2011-ben vettük. Eredetileg egy idős bácsié volt csak a leromlott egészségi állapota miatt bevonták a jogosítványát így meg akart szabadulni tőle a család. Így tettünk szert erre a 21053-mas Ladára. Érdekességei, hogy gyárilag műanyag dobbetéttel adták ki, 1500-as motorral és öt sebességes váltóval.