A honlapunkon megtaláljátok mindenki autóit, rövid leírással az autóról. Mivel az országban mindenfelé szétszórva vagyunk, úgy gondoltuk érdemes kicsit közelebb hozni a tagokat azzal, hogy egy-egy tagunk bemutatkozik, és egy kicsit mesél magáról, a szenvedélyéről, és hogy ez hogyan fér az életébe. Most Maros Tamás tolmácsolásban a saját, és Komlós Anti bemutatkozását tesszük közzé, és ugyan van már néhány készülő anyagunk, de várnánk a további bemutatkozásokat a meleg.norbert@veteranzsiguli.hu email címre.
Egész kisgyerekkorom óta érdekeltek az autók és a motorok. 7-8 éves lehettem, amikor a nagynéném adott ajándékba egy 1971-es Liener György Autótípusok könyvet. Talán ez volt a „vég kezdete”. Innentől kezdve „szakmai” alapokra helyeztem az autókkal való kapcsolatomat. 13 éves koromban megszereztem az egész sorozatot, a Központi Antikváriumban leadtam a rendelést. Az 1958-as első kötetet ismét a nagynénémnek köszönhettem. Természetesen lettek kedvenc autóim és ezek között az olasz vonal is hangsúlyt kapott főleg a FIAT 125. Több autó adatait kívülről tudtam, a rendszámok alapján bármikor megmondtam milyen évjárat.
Nekünk sosem volt autónk, de a legjobb barátoméknak volt egy 1974-es gyönyörű zöld Polski Fiat 125-ösük, amivel sokat kirándultunk. Ez volt a második csapás.
Amikor el kezdtem dolgozni, beindult az autóvásárlás. Nem sorolom fel, de az első Trabantomat elcseréltem egy 1974-es iszonyat rom Nagypolákra, hűen az élményekhez, amit aztán sikeresen összetörtem. A Lada, vagy Zsiguli számomra elérhetetlen volt, de katonakoromban többször kölcsön kaptam egy szép 2103-ast, amivel úgy kanyarodtam, hogy általában a hátulja előbb bent volt a kanyarban, mint az eleje, szóval ez a harmadik csapás volt.
Sok év telt el, nem igazán volt lehetőségem öreg autót venni, pedig mindig szerettem volna. Nézegettem a régi kedvenceimet a Citroen DS-t, a Mercedes 108-ast, a FIAT 125-öst – ezt majdnem vettem, már bánom, hogy nem –, de ezekhez nem fűzött semmi, az Autótípusok könyvön kívül. Komlós Antal barátommal jól egymásra találtunk és egymást hergelve jutottunk el oda, hogy keressünk autót. Ő hozta elő bennem a Ladák iránti elfeledett vonzalmamat, én viszont őt fertőztem meg a Polskival, amit utált, mert azt hitte, hogy a fekvőlámpás a Nagypók. Persze amikor a vontatóra vett pókot neki kellett kormányozni és meglátta a „lázmérő” emelkedését, neki is hőemelkedése lett.
Az első öreg autó az 1979-es fehér 2103-as személyében realizálódott. Addig más tudásom a veterán témában nem is volt, ezért mint felújítási alap, nem volt egy jó választás. Megmutattam a családom néhány tagjának, a nagynénémnek nagyon tetszett, apám is mutatott érdeklődést. A többieket nem nagyon érdekelte, ők a személyautót az autóbusztól úgy tudják megkülönböztetni, hogy ez utóbbi megáll a buszmegállóban. A második autót is érdeklődéssel fogadták, aztán amikor látták, hogy a „CBA”-ból mindig egy autóval jövök ki, akkor úgy éreztem enyhén hülyének tartanak.
Anti barátommal közösen csináljuk a veteránozást, együtt újítjuk, keresgetjük az alkatrészeket, most már katalógust készítettünk mink van, mikor melyik autón mit végeztünk stb.
Először a fehér 2103-ast nem is akartam felújítani, aztán meggondoltam magam. Eredeti alkatrészeket szereztünk. Természetesen a karosszériamunka és a fényezés a megfelelő műhelyben készült, de a szereléseket és a szerkezetek festését mind mi csináltuk. Ez is fiatalkori szoftverhiba. Az első motoromat, egy Riga 16-ost a lakásban szétszedtem apró darabokra 15 éves koromban.
Mai fejjel már nem értem hogy sikerült, mert szerszámmentes övezet volt a lakásunk, de még össze is tudtam rakni (szakirodalom természetesen mindösszesen az Új Magyar Lexikon volt) és utána használtam tovább. Persze azt akkor is kérdezték, hogy egy egyéves motort miért kell szétszedni, ez most is jogos kérdés lehet. Szóval imádtam szerelni és az egyik ok pont ez volt, ami a veterán mellet szólt.
Miért Lada? Most ahogy összegzem a történelmet, furcsa összefüggést fedeztem fel. A Rigámat 1979-ben kaptam, azt hiszem Centrum áruházban vettük. Ezután egy alkalommal, amikor 60-nal száguldottam a lejtős utcánkban, a szembe jövő 2103-as a kereszteződésben elém kanyarodott és én akadálytalanul átrepültem felette, miután az oldalát lebontottam.
Szóval imádtam az 1500-öst, főleg azért, ahogy ment. Gyerekkori szerelmem a 125-ös Polski volt, de nem mertem azzal kezdeni, tartottam attól, hogy az alkatrész-ellátottságával bajok lehetnek. Ez azért hellyel-közzel igaz is, mint később kiderült. Ezért vettem előbb a Ladát és amikor a felújítás ment, azon kaptam magam, hogy nincs autóm, és akkor rátaláltam a gyönyörű 1974-es narancssárga Nagypókra.
És ez így ment, ha valamelyikünk meglátott valamit, nem bírtuk megtartóztatni magunkat. Sikerült érdekes autókat is venni, ami tud valamivel többet az átlagos öreg autóknál ebben a típusvilágban. Kettőnknek eddig 6 autónk van, nekem az OT-s 79-es, fehér 1500-ös, egy 1976-os tiszta piros 2103-as, a 74-es még állólámpás Nagypolski, és még van a tarsolyban két érdekes autó, de ezeknek még tisztázódni kell, mielőtt megmutatnám őket. Tulajdon képpen, az autópark most már, a kerítés határait feszegeti.
Amikor elkészült a fehér, veteránvizsgáról egyenesen a 80 éves első tulajdonoshoz vittük megmutatni. Az az élmény, amit ez adott, azért nagyon nagy elismerés volt számomra. A bácsi könnyes szemmel simogatta az autót, azt mondta ez új korában sem volt ilyen szép. Kérte, hogy indítsuk be a motorját, mert őt mindig a motor megfelelő működése izgatta igazán. Talán őt dicséri, hogy ezt a 180ezret futott motort nem kellett felújítani. Engem kikapcsol az a munka, amit az autók szerelésére kell fordítani. Teljesen más, mint amit hét közben csinálok. A fehéren tanultunk mindent, hogy mit hogyan kell csinálni, a második autó Anti barátom 1200-se már a lakatosnál van. Itt már mindent írtunk, fényképeztünk szétszedés közben, jegyzetelve rögtön a cserélendő dolgokat. Remélem az még jobb lesz, mint a fehér, de ettől függetlenül az első OT-s olyan, mintha a gyermekem lenne.
