Egy ausztrál hajítófa és egy orosz hegy furcsa párosítása… 6. (befejező) rész

5. nap, Nyíregyháza
Hiába a beállított csörgés, két mobiltelefonon egyszerre, ha az ember alszik…
Na, hát én is aludtam. Így a tervezett korai ébresztő, hogy még pár sort sikerüljön magamból kipréselni, nem jött össze, ennek következtében viszont csak a vak szerencsének köszönhettem, hogy habár nem a tervezett időben, de azért még késés nélkül sikerült felébrednem.
5 órakor pontban a szálloda recepcióján vettük át a reggelit tartalmazó csomagunkat, és kb. negyed óra múlva már a helyszínen voltunk – meglepetésünkre a tömeg már kígyózott az Állatpark bejáratánál. Okosak voltunk, és a zászlóállítást már előző nap megejtettük, így szinte semmilyen előkészületre sem volt szükség, gyorsan összehajtottuk az éjszaka lepleit, és izgalommal vártuk az utolsó nap eseményeit.

Partizán-akciót hajtottam végre a műsor sztárjai ellen, amikor a műsor előtt becsempésztem asztalukra a Veterán Zsigulis bögréket, és egy típusismertető füzetet a 2101-esekről. Tervem bevált, Bochi a műsor indításakor meg is köszönte a kis figyelmességet, és újra említést tett Egyesületünkről és a honlapunkról.
Még a bejelentkezés előtt, mikor a bögréket elhelyeztem az asztalon, Bochi pont bejött a stúdióba, és meglátva akciómat, szólt, hogy ne pakoljak sokat az asztalra, mert ott amúgy is nagy rumli szokott lenni. Megnyugtattam, hogy csak fejenként egy bögre az egész. Érzésem szerint nem tulajdonított nagy figyelmet ennek, de láthatóan megnyugtatta a válaszom. Pár perccel később a pihenősátorban újra összefutottunk, és itt nyomatékosítottam benne, hogy a bögréket nem díszből, meg reklámból helyeztem el náluk, hanem ez a mi kis jelképes ajándékunk nekik. És ekkor szerencsém volt megismerni Bochkor Gábort, az embert. Nem a médiasztárt, nem a rádiós műsorvezetőt, nem a főnökösködő megmondóembert. Őszinteséget, és hálát, ezért a csekély kis valamiért.

A szokásos napirendi pontok után újból elérkezett a mi időnk, a Fogytán az Oktán játék utolsó fordulója következett. A már hagyományosnak tűnő kávéfőzés mellett habtejszínt kellett turmixgéppel felverni, majd Banita csodálatos ötletét kellett megvalósítani, a papírlapra egymás mellé felrögzített zsírkrétákat kellett hajszárítóval megolvasztani úgy, hogy a több mint húsz zsírkréta közül legalább három lecsorogjon a lap aljáig. Az ötlet tényleg szenzációs volt, sajnos azonban a technika ördöge megint kifogott rajtunk. A kávéfőzés és a habverés nem jelentett gondot, de a hajszárítók olyannyira leterhelték az invertereket, hogy a gépeket így nem tudtuk teljes erőbedobással használni, így a zsírkréták is csak éppen lágyultak, mire a benzinszint teljesen nullára apadt. A győzelem csak hajszálon múlott, a szürke Zsiguliból nem több, mint 10 másodperccel előbb fogyott ki az üzemanyag – így a jobb gazdálkodás révén a fehér Zsigulis csapat nyert.
Mivel a hét is végéhez ért, kisorsolták az egy éves üzemanyagutalvány nyertesét, amely a szegedi nyertes páros lett.

Majd elérkezett a nap, de mondhatom az egész hét fénypontja, a műsor Lajos számára meghirdetett Bakancslistájának legfőbb tétele, mégpedig Lajos tárlatvezetése a cápák részére. Az Ócenárium épülete már reggel megtelt a rajongókkal és nézőkkel, így gyakorlatilag Lajosnak is külön küzdelem volt a bejutás. Így mi már csak az éteren keresztül hallgathattuk, amint a cápák érdeklődését próbálta Lajos felkelteni. Talán sikerült is – de kétlem, hogy a képekre lettek volna kíváncsiak… De állítólag éhesek sem voltak, előző héten már Balázsékkal jól belaktak…

A műsor hátralevő része ránk nézve már nem tartogatott izgalmakat, a szokásos Bosch-játékok, az asztali-foci és a fafoci mellett a szokásos rádiós játékok váltogatták egymást, de mi inkább a park látványosságaival foglalkoztunk, egy rövid sétával a főbb csapásvonalat végighaladva találkoztunk orrszarvúval, fehér tigrissel, gyönyörű papagájokkal, mulya képű makikkal, a trópusi házban pedig teknősökkel, kígyókkal, leguánokkal, és majmokkal. Sőt, még orángutánokat is láttunk. A kijárat felé még megcsodálhattuk az elefántokat, de a legérdekesebbek és egyben legmurisabbak a pingvinek voltak. Szinte emberi viselkedést mutattak be, ahogyan a reggeli ébredéstől az első merülésig eljutottak. Hihetetlen volt felismerni mozdulatainkban a saját gesztusainkat, reakcióinkat a külvilágra.

És elérkezett a műsor, egyben a hét, és a turné vége is, 10 órakor elbúcsúztak a műsorvezetők, Bochi, Lali és Vogci, megköszönték a stáb rendületlen és emberfeletti munkáját, köszönetet mondtak a Bosch-nak, a Shell-nek és végül – habár átkereszteltek minket Retro-nak – a Zsigulisoknak is, nekünk. Ezután már csak a gyors összepakolás maradt hátra, mi is összeszedtük holmijainkat, és már álltunk is ki a kis sétányról a főbejárat elé, hogy a trélerre felpakolva útnak induljunk. Elköszöntünk a stábtól, a Bosch-os fiúktól, az építőbrigádtól, és végül, de nem utolsósorban az egész héten mosolygós, vidám pillanatokat nyújtó hostess-lányoktól, akik mindig készek voltak egy mosolyra, egy kedves szóra, vidámságra; remélve azt, hogy még találkozunk!!! Én ennek érdekében már meghívtam őket az általuk tetszőlegesen választott rendezvényre, ahol mi is ott leszünk!

Hazafelé Debrecenben leraktuk a szürke Zsigulit, és az előzetes tervvel ellentétben (miszerint én innen saját lábán viszem haza a fehérkét) Zsolt egészen hazáig hozott a trélerrel, mivel sikerült a visszaútra fuvart szereznie, így számára is profitot termelt az út. Én pedig nyugodtan élvezhettem az utat, nem kellett tartanom semmilyen negatív lehetőségtől, ami az autó épségét rossz irányban befolyásolhatta volna. Na persze, egy azért mégiscsak történt, az út nagy részében szakadt az eső, így szegény autó két napon belül már másodszor nézett ki úgy, mintha terepralin vett volna részt. No de sebaj, majd egy alapos mosás után újra dicső fényében fog ragyogni, felkészülve a következő hétvége nagy eseményére, a Tavaszi Szovjet Autós Kirándulásra.

Vége

Epilógus

Az Egyesület, Zsolt és a magam nevében szeretném megköszönni a felejthetetlen élményt a Neo FM stábjának, Rátkai Mihálynak a szenzációs szervezésért és az állandó jó hangulat megteremtéséért, Horváth Gyulának a műszaki felkészítésért és a technika összeállításáért, Hoginak és Indynek a technikai segítségnyújtásért a játékok során, Zsocnak és Balázsnak a jó beszélgetésekért – mindenkinek a szenzációs hangulatért, a nagy röhögésekért és a felénk mutatott baráti viszonyért. Köszönjük továbbá Bochkor Gábornak, Boros Lajosnak és Voga Jánosnak a műsor során felénk mutatott érdeklődésért, a velünk szembeni abszolút korrekt és egyenes hozzáállásukért. De szerintem ez így abszolút természetes is volt. Köszönjük mindenkinek a baráti viszonyt, a jókedvet, és azt, hogy habár sokat dolgoztunk mégis szórakozásnak, kikapcsolódásnak tűnt ez az élményekben gazdag hét.