3. nap, Szeged
Reggel a szokásos menetrend szerint keltünk, készültünk, pakoltunk, mentünk, kezdtünk, építettünk, állítottunk, összeraktunk, bekötöttünk, kipróbáltunk.
Már a műsor kezdeténél is rengeteg voltak a helyszínen, és mivel Szeged egyik legforgalmasabb terének legforgalmasabb részén voltunk, illetőleg egy abszolút gyalogosvédő zebra közvetlenül elénk vezette a járókelőket, így a tömeg egyre csak duzzadt és duzzadt. Egy idő után annyian voltunk, mint az o….. Sokan. A műsor természetesen a szokásos mederben zajlott, hírblokkok és szórakoztató beszélgetések, illetve a show szokásos építőelemei váltogatták egymást, mikor végre elérkezett a Zsigulik, Ladák ideje. Újból. De még ezelőtt természetesen a bevett gyakorlatnak megfelelően bemelegítettük a motorokat, átkötöttük az üzemanyagot, és beállítottuk a már oly sokat emlegetett kalibrált mennyiséget. A feladatok közt most is találtunk újdonságot,
mégpedig kenyérszeletelést és almapép készítést. Mindezt persze elektromos konyhai kisgépek segítségével. Harmadik feladatként a már korábban is jól működő kávéfőzést kellett a résztvevőknek végrehajtaniuk.
És mostmár kicsi büszkeséggel jelentem ki, hogy harmadjára is a fehér Zsigulival játszó páros nyert, de most is csak hajszálnyival… Majdnem csak a puszta szerencse döntött, a kávék utolsó cseppeinek számlálásával tudtunk csak döntést hozni. A motorok hősiesen állták a megpróbáltatásokat, a magas fordulatszámok hanghatásai elnyomták néha még a műsorvezetők hangját is – pedig ők sem sajnálták a hangszálaikat.
A továbbiakban már a jól megszokott rendben zajlottak az események, mi pedig jól megérdemelten (legalábbis mi így éreztük) elmentünk reggelizni a szemben levő pékségbe. De azért közben is szemmel tartottuk kincseinket, de még mindig nem tudtunk olyan hatékonyan vigyázni rájuk, mint ahogy azt Hajdók Tibi mesterünktől már sokszor eltanulhattuk volna. Így azért egy-két ujjlenyomat, pici kis karcnak nem nevezhető csíkok azért voltak az autókon – de szerencsére a mikroszemcsés polírozó kéznél volt, így ezen „sérüléseket” nyom nélkül tudtuk eltávolítani. Nagy kő esett le a szívünkről.
Adás közben másik szenvedélyemnek is jutott idő hódolni, a helyi tömegközlekedés szépségeit, pár trolibuszt is lencsevégre kaptam (akik ismerik eme perverzitásomat, azok megértik… 
).
A kieső időben pedig a tér szépségeiben gyönyörködtünk a médiatorony teraszáról.
És elérkezett a nap szokásos része, amikoris sebesen összepakoltuk a felszerelésünket, beültünk autóinkba, és mivel a trélert a szállodánál hagytuk, kis Zsiguli felvonulást imitálva visszatértünk szálláshelyünkre. A kocsikat felkészítettük a menetre, fehéret a trélerre, homokszürkét a villára.
Még egy finom ebédre szorítottunk időt, és jóllakottan indultunk el utunkra. Kb. másfél óra alatt érkeztünk meg Nagykőrösre, ahol a Cifrakert sportpályája mellett már folyt az építkezés, a helyi lakosok árgus figyelme mellett. Természetesen itt is hamar nekiláttunk feladatunknak, összeraktuk a technikát és ideiglenes helyükre állítottuk a Zsigulikat.
Gyors és hatékony munkánknak köszönhetően elég hamar elkészültünk, így újabb elfoglaltságot kerestünk magunknak, és mivel Lajos képkiállítása a szomszédos csárdában kapott helyet, így végre oda is eljutottunk, és megtekintettük a tárlatot. Érdekes
színvilág, furcsa nézőpontok, és meglepően használt fotó- ill. grafikai effektek jellemezték Lajos képeit, a műértő közönség beszélgetéséből elcsípett gondolatok alapján valódi művészi értéket képviselnek. Ezt persze nem vitattuk eddig se.
A csárdában, míg a díszvacsora zajlott a tárlat meghívott vendégeinek, mi a külső helyiségben ültünk le, és egy könnyed leves, illetve egy picit gyomorterhelőbb hagymás rostélyos elfogyasztása mellett döntöttünk. Mire végeztünk, már ránkesteledett, így még egyszer körbejártunk a felvonulási területen, megnéztük a stábot, hogy haladnak az előkészületekkel, majd elköszöntünk tőlük.
Ezután viszont indulnunk kellett, mert megváltozott a szálláshelyünk, így kb. fél órás út várt ránk Lajosmizse felé, a Geréby Kúriába. Utunk meglehetősen nehéz volt, az út minősége nem csekély problémákat okozott, egyik padkától a másikig kormányozva kerülgettük a lyukakat, de így is repkedtek a lerögzítés nélküli alkatrészek fülkén belül és kívül is. Még Nagykőröson ért az első akadály, egy magassági korlát, amely végül mindössze 10 cm-rel bizonyult alacsonyabbnak, mint mi, így meg kellett keresnünk a kerülőutat. De az est legnagyobb „meglepetése” nem ez volt, hanem pár kilométerrel később egy szerencsétlenül járt autós, aki Mercedesével az árokba csúszott, és a helyiek segítsége bizony kevésnek bizonyult a szabaduláshoz. Természetesen nekünk nem jelentett nagy problémát, pár perc múlva már újból az úton volt a csillagos járgány.
Eme sikerélménnyel gazdagodva majdnem éjfélkor értünk úticélunkhoz, és gyors bejelentkezés után már csak az ágyak jelentették az egyetlen vonzó alternatívát, úgyhogy gyors fürdés után vízszintbe is helyeztük magunkat. Csak ezeket a fránya beszámolókat
ne találtam volna ki, így aztán rövid alvás után hajnal kettőkor nekiültem a számítógépnek…
Folyt. köv.
A szerdai adás főbb részei a Bumeráng weboldalán keresztül újra meghallgathatók.
