0000315

Sasszeműek már észrevették, hogy a Gábor autójának érkezéséről szóló bejegyzésben az egyik képen a tréleren volt egy 2106-os is. Nos nem véletlenül. Marci mondta nekem pár hete, hogy a legritkább díszléc a korai 2106-sok első sárvédőjére való zárt végű díszléc. Mivel egy ideje már keresgettem 06-ost, nagyon megörültem, amikor egy lengyel aukciós oldalon felbukkant két ilyen díszléc, csak sajnos közte volt az autó is Így az egész elhozása mellett döntöttünk Attilával.

A helyzet az, hogy nekem is, neki is elég sok autónk van, és további autók nem biztos, hogy jó hatással lennének a családi békére, ezért megbeszéltük, ha lesz még valami, amit érdemesnek tartunk megvételre, azt együtt fogjuk megvenni, valamint azt is bevezetjük, hogy cserélgetjük időszakonként azon autóinkat amik a másiknak nincsenek.

Igen egyrészt mindketten túlfeszítettük a húrt otthon, másrészt úgy gondoljuk, hogy ennyi autót nem is lehet kihasználni. Véleményünk szerint semmi értelme autót tartani úgy, hogy nem használjuk őket. Elhatározásunkat segítette az ötlet gazdaságossága, hiszen az újabb közös autók esetén természetesen a költségeket is megosztjuk. Hogy megállapodásunk előnyeit tovább fokozzuk, kiterjesztjük a Norbi 1974-es 1500-ösére, hiszen 2103-asból túlteng… Így tulajdonképpen nem növekszik az autóinak száma, mindkettőnknek két fél autója lesz ezután. Ez a számítás akkor lesz teljesen igaz, ha eladom az 1975-ös 2103-asomat. Na ez utóbbi még elég nagy fejtörést okoz számomra, rettentően sajnálom a sötétkék színét, mely piros belsővel párosul, de az eszem azt súgja, hogy ez lenne a racionális lépés.

Nem sokkal az ötlet felmerülése után találtam meg a lengyel oldalon, a litván eladó által hirdettet 2106-ost, ami a képeken nem festett valami jól, de az évszám 1976 volt. Írtam Attilának, hogy itt az első jelölt a közös gyűjteménybe. Visszaírt, hogy kérdezzünk rá.

Hát nem a szépsége fogott meg az autóban… A belsejéről készült képek alapján pedig a “cirkuszi ló” kifejezés jutott az eszembe.

Felhívtam az eladót, aki viszont csak “govorju poruszki”, úgyhogy kellett egy orosz tolmács aki konferencia hívásban felhívja, és megkérdezi amit meg kell. Végül meglett a hívás, de nem indult igazán jól. A litván eladó elég bizalmatlan volt, és nemigen akaródzott semmit mondania az autóról, azt állította nincs alvázszáma, mert olyan a Szovjetunióban nem volt, és nem tud se emailben, se faxon semmiféle dokumentumot küldeni. Végül kb. 20 perces győzködés, és folyamatos vonalszakadás után hajlandó volt beolvasni az alvázszámot. Kezdte oroszul: null-null-… már jó, tudtuk, hogy az alvázszám 100000 alatti, hiszen 7 jegyűek voltak..-null-…tízezer alatti, és végül bemondta 3015…itt a dolog kb. el is dőlt, jeleztük, hogy az autót megvesszük, kérünk kis időt, megszervezzük a fuvart, közben küldje el a forgalmi másolatát, mi meg küldjük a pénzt valahogy. Este megküldte a forgalmi másolatát, és Attila lelkesedve hív, valamit félreértettünk, nem 3015, hanem 315 az alvázszám! Ha lehet még nagyobb lelkesedéssel vetettük bele magunkat a fuvar megszervezésébe, és találtunk is egy tréleres céget, akik beszéltek angolul, és ráadásul hajlandók voltak számunkra az üzletet lebonyolítani, a kivonást elintézni. Pénteken az autó már náluk volt, azzal, hogy hétfőn indulnak. Közben Gábor autója is intéződött és az ő eladója is pont ezzel a céggel szerződött.

Az autó hétfőn indult, és szerdán estére vártuk, úgy volt hogy lerakodik Budapesten, és megy egyből Pécsre, szóval éjszaka ér oda. Sajnos a sofőr Budapest körül jól eltévedt ezzel veszített kb. 3 órát, és a tachográf miatt már nem tudott aznap éjszaka Pécsre menni. Amikor ezt közöltem Attilával, hallottam az óvodást akinek elvették a játékát. Tudni kell, hogy ő azután legközelebb csak vasárnap tudott elmenni megnézni az autót.

Hát igen, már rábeszéltem a feleségem, hogy úgyis alszanak, nem hiányzom az éjjel, “leugrom” Zalakarosról Pécsre, hajnalra visszaérek. Visszagondolva, nem vagyok normális (ködben, hidegben, nem ám autópályán…). Nálam már csak a Norbi betegebb, aki csak hogy ott legyen az átvételnél 700 km-t képes volt utazni.

Mindegy, én másnap reggel mentem Pécsre lerakodni, körbefényképezni az autónkat. Egyik oldalról az autó állapota biztatóbb volt, mint a képeken látszott, másrészt viszont kiderült, hogy az első, és eddig egyetlen tulajdonosa bizony nagy amatőr autóvillamossági szerelő volt, az autó reprezentatív bemutatóterme a szovjet éra haszontalan villamos kütyüinek. Áram és feszültségmérők, titokzatos söntölések, csúszókapcsolók, pótféklámpák mindenfelé. Ennek a kiállításnak azt hiszem szentelek majd egy külön, illusztrált bejegyzést, érdemes végigmenni rajta. Az autó vastagon alváz- és üregvédőzve van, érdekes doblemezek védték a sárvédőket, és úgy tűnik a jobb első sárvédőt kivéve az elemei gyáriak, bár a homlokfalon egy korábbi kisebb ütközés szakszerűtlen javításának nyomai láthatók. A csomagtartóban rengeteg új mechanikai alkatrészt találtunk. A belseje szépen megőrzött, köszönhetően a dupla textil és gumi szőnyegezésnek, és az üléseket borító dupla huzatnak. Beindítás után megállapítottuk, hogy a motor szépen jár, a hengerfej elején még ott a korai Zsigulikra jellemző gáz kivezetés a légszűrő felé, a műszerfal és az ajtók tetején a párnák a simább, korai verziójúak, melyet a korai 1500-sökből ismerünk. A piktogramok nélküli műszerek is a korai darabok jellemzői, vagy a korai mintázatú PAL lámpák elöl, de összességében ez a nagyon korai darab csak igen kevés dologban különbözik a hozzánk ezután 2,5 évvel érkező első ezerhatosoktól.

Tényleg kellemes csalódást okozott, amikor végre személyesen láthattam. Alapos tisztítás, motormosás, alvázmosás, a rengeteg elektromos kiegészítő eltávolítása után már mutatóssá válik szerintem, de azért lesz vele dolog a veterán vizsgáig… A pótkerék még eredeti gumival van ellátva, de a többi gumi is orosz (csak már a kockához való). A motorblokk színe ennél is még, mint a korban megegyező 1300-asoknál nem kék, hanem szürkészöld.

Az autó különlegességét (ha már önmagában az, hogy 1600-os nem lenne elég) az évjárata és alvázszáma adja. Az első 1600-sok 2103-sok voltak, mintegy 150 darab készült belőlük 21031-es típusjelzéssel, és ezt szánták az új típus motor és karosszéria kódjának is (a 2101-21011 mintájára), de valaki közbelépett, és a sorozatgyártás megindulásakor átkeresztelték a típust. Az autó adattáblájának tanúsága szerint viszont először csak a kasztnit, és nem a motort, hiszen a motor típusánál itt még 21031-es van feltüntetve. Persze könnyen lehet, hogy ilyen típustáblával csak 1 napig jöttek ki az 1600-sok, ugyanis a 2106-0000315 alvázszám azt is elárulja nekünk, hogy ez az autó a gyártás legelső napján készült, a VAZ sorainak napi kapacitása egyenként 812 darab volt. Olyasmi ez, mint bélyeggyűjtőknek az első napi bélyegzés. Igazi különleges vonása az autónak a hátsó ablakba gravírozott régi szovjet rendszám, és a vegyesen 76-os és 75-ös üvegek.Ha eddig megkérdezték volna mekkora esélye van annak, hogy nekem még egy 1600-osom lesz, azt mondtam volna magabiztosan: teljességgel lehetetlen. A meglévő autómmal teljes mértékben meg vagyok elégedve, nagyon szeretem, és semmi okom, hogy még egyet vegyek. És akkor jött a Norbitól a mail, egy elég leharcoltnak tűnő, de állítólagos 1976-os autóról. Nem hittem el, hogy ennyire korai, de amikor meghallottam az alvázszámot, úgy gondoltam ezt a különlegességet nem lehet kihagyni. És végül is nem is lett újabb 1600-osom, csak egy fél…

És legvégül: köszönjük feleségeinknek, hogy megértésük lehetővé tette, hogy ehhez a  kincshez hozzájussunk. És higgyék el, a matek az matek, ha egy autót eladunk, és két felet veszünk helyette, vagy ha egy felet eladunk és egy felet veszünk helyette, akkor nem lesz több autónk!