Maros Tamás autója

Leírás

Polski Fiat 125p 1500, 1974.04.03.-án helyezték forgalomba. Miért is vettem nagypolskit? Mivel a Lada a maga korában beszerezhetetlen volt kezdő fizetésből és a 18-20éves emberek türelmével, meg aztán gyerekkori élményből fakadóan a kedvenc szocialista típusom  volt, arra az elhatározásra jutottam, hogy az első Trabantomat elcserélem egy ilyen járműre. Természetesen a kora, az állapota az alaphelyzetnek megfelelő volt, szakadt, tsz-től leadott, széthajtott rom. Ez 84-ben történt és a kocsi akkor tíz éves volt, tehát egy 74-es, már eredetiben padlóváltós, háromkaros kormánykapcsolóval  meg a többi jeggyel, ami erre az átmeneti típusra jellemző. Természetesen a kocsit imádtam, ki sem lehetett szállítani belőle, mint rendesen akkor padlógázzal közlekedtem vele, és bár majd szét esett,  de 180-nal hálálta meg az igyekezetemet, nem kis vigyort csalva az arcomra. Persze hamar elérte a vég egy álló kocsisor formájában és még benzinre csak-csak futotta, a javítást már el sem mertem kezdeni, így szerény  5ezer Ft ellenében megváltam tőle. Az előbbiek okán, amikor végleg beégett nálam a veteránláz és eldőlt a sorsom, akkor e kategória felé kezdtem kacsingatni. De kifejezetten ezt a kb. másfél évig gyártott modellt kerestem, nem sok sikerrel,  illetve amiket megnéztem, azok nem győztek meg. Közben persze a Lada 1500-as is nagyon érdekelt, mert imádtam ezt a típust is, és mivel sosem tudtam megvenni, így most láttam elérkezettnek az időt, és Ladát  előbb találtam, ezért a választás arra esett. De elkezdtük felújítani, és amikor már két hónapja tartott (aztán majdnem két évig), akkor nem bírtam tovább és addig kutakodtam, amíg ezt a kihagyhatatlan  ajánlatot megtaláltam. Ez a gyönyörű narancssárga kocsi az első tulajdonos hagyatékából származik. Az örökösök elmondása szerint télen gondosan felbakolva  pihent a garázsban, majd egyéb, de szép időben, leginkább kirándulások alkalmával volt elővéve. Amikor elmentünk megnézni, akkor is vagy négy réteg takaró alól került elő. Azonnal beleszerettem  és meg is vettük. Első sárvédőket cserélni kell rajta, a Polski lemezminősége talán két-háromszorosan alulmúlja a Ladáét, de más probléma nem-igen van vele. Egyelőre a felújítását  nem kezdtük el, mert a Lada volt az első, de amikor a műszakija lejárt, gyakorlatilag felkészítés nélkül vette az akadályokat. Azóta is csak használjuk, amikor egy kis veteránfilingre vágyunk :).

Galéria