Leírás
2013-ban hoztam Litvániából az 1500-ösömet. Már akkor meglepett, milyen finoman működik, és tényleg mennyire más, mint a későbbi gyártású autók. Akkor rögtön elkezdtem azon gondolkodni, hogy kéne egy 1200-est is hozni a gyártás első időszakából, de ez később iszonyúan elsikkadt. Hirdettek egy bordó színű cseh autót, ami eléggé tetszett, de akkor nem férhetett bele egy újabb autó. Még 2016 végén eladtam a piros 1200-es Ladámat, de annyira nem is akartam helyette másikat. Mígnem Ukrajnában, Kijev külvárosában ez az 1971-es 1200-es fel nem bukkant. Első ránézésre szörnyen festett a képeken, egy lyukas vasat nem szívesen adtam volna érte. Ukrajnában, későbbi segítőim viszont meglátták benne a szépet, és kitakarították. A beltér olyan hibátlan, hogy a kollégám nem akarta elhinni, hogy nem cserélt, amikor kimentünk hazahozni. A külseje sajnos sokat látott, rossz nyelvek szerint az öreg nem riadt vissza az ittas vezetéstől, emiatt a garázsba állás néha csak kapufára sikeredett. Minden elemén hagyott valami nyomot, apróbb horpadásokkal tele van a kocsi. Rozsda viszont nem nagyon van, egyedül az első kerék mögött, a sárvédő-küszöb találkozásánál, de az sem vészes. További jó hír, hogy ajtóborításokat, meg első sárvédőket kaptam hozzá. Ez amúgy jó sztori, mert a négy ajtóborítás, és a két első sárvédő a pótkerékkel együtt a csomagtartóban volt (!!). A vámon ki kellett pakolni az egészet. Soha többet nem tudtuk ugyanúgy visszatenni, pedig hárman próbálkoztunk! Szerintem vicces látvány lehetett kívülről, szűk egy óra után eljutottunk oda, hogy a pótkeréken kívül már bennt volt minden. Ekkor úgy döntöttünk, a pótkerék a kockával jön haza. Ja, a hazahozatal különben is érdekes történet... Lábon hoztam, ahogy 2013-ban megígértem! A kocka Ladámmal mentünk ki három kollégámmal, hogyha bármi baj történik útközben, legyen segítségem, és egy segélyautó is. Na, segélyautó végülis volt. A kocka gyújtása elment vadászni Ukrajnában 20 km-re a határtól. Mivel a határátkelés eleve sokáig tartott, nem volt mire várni, a kockát elvontattuk az öreggel a határig, ahol a vámolás alatt két kollégám megjavította a gyújtást, amíg én a bürokrácia útvesztőjében tévelyegtem. Idejük volt rá… Délelőtt 10-kor beálltunk a sorba, este 10-kor kiálltunk, ja, pont vásár volt Ungváron, így nem kis sort kaptunk be magunk elé. Este 11-kor szépen elindultunk haza a két autóval, reggel 5-re meg is érkeztünk, igaz, már nem robbant le egyik sem. Az már tényleg sok lett volna. Tény, hogy nem is hajtottuk őket, ezért tartott 6 óráig az út. Aztán még a vámolás itthon, köszi NAV, jó buli volt! ;-) Én többet biztos nem hozok Ukrajnából semmilyen vámköteles dolgot, mert mérhetetlen szívás az egész. De szerencsére egy kifejezetten jó karban lévő, korai 1200-eshez jutottam hozzá, amelyen a külsérelmi nyomok csak arra voltak jók, hogy én vehessem meg… :-) Szeretném megköszönni Rominak és Andrásnak az ukrán ügyintézésben, tárolásban, határátkelésben a segítséget, biztos nem ment volna nélkülük.
Galéria
