Thomas Dorn autója

Leírás

32 000 km-t futott, magyarországi, és már németországi veterán vizsgával rendelkező gyári állapotra felújított autó. Egy pécsi ügyvéd úré volt 30 évig az autó, aki nagyon ritkán használta. 2000-től már nem vezethetett, de az autóhoz nagyon ragaszkodott, így egy fűtött garázsban állt használaton kívül. Sajnos egy ideig a garázsban macskákat is tartottak, ami nagyon "mély nyomokat" hagyott az autó fényezésén, és a króm alkatrészek egy részén. Vukmann Attila 2008-ban vásárolta meg, és újította fel. Ami szükséges volt az aprólékosan, precízen került felújításra, cserére. A gyári megjelenés érdekében újra lett fényezve, fehér színű alvázvédelemet, és üregvédelemet kapott. Minden alkatrész CCCP-s (USSR), még a gumik is. A középkonzolba az üzembe helyezéskor beszerelt korabeli két nyomógombos Videoton rádió a konzolba épített hangszóróval még ma is működőképes. Az autó megvásárlásakor nem volt egyértelműen bizonyítható a kilométeróra által mutatott 30 760 km, de a tulajdonos hozzátartozói, és az autó öreg szerelője (aki végig szervizelte) állította, hogy tényleg keveset futott. Az alapos tisztítás után lehetett látni, hogy az utastérben a szőnyegek, ülések nem kopottak, hibamentesek, varrások folytonosak. Merkur papírt, szerviz számlákat, biztosítási kötvényeket, garázs bérleti díjról szóló csekkeket is megőrizte a bácsi. A szerszámos táska is újnak tűnik, és szinte minden szerszám megvan. Eredeti szürke forgalmit is vissza tudta adni a hatóság a veterán vizsgát követően. 2011. októberében vásároltam meg Attilától az autót. Amellett, hogy a fotók után élőben is meggyőzően szép volt az autó, akkor vált véglegessé vásárlási szándékom, amikor minden papír rendelkezésre állt, ami az autó történetét, eredetét bizonyította. Amint az időjárás engedi, már az új otthonában készült képeket fogok küldeni. 32000 km in the tachometer,  a Hungarian historic qualification are the attributes of this fully restored car. It belonged to a lawyer from Pécs, Hungary for 30 years, who used it rarely. He could not drive since 2000, but he was very keen on the car, he kept it in a heated garage unused, Unfortunately cats were also kept in the same garage which left deep scratches on the paintings and some of the chromed parts. Vukmann Attila bought it in 2008 and restored it. Whatever was needed was renewed in detail, all parts used were marked CCCP (USSR), even the tyres. It was repainted for factory appearance and got a new white undercoat. The dual buttoned Videoton radio which was equipped to the car at the first registration is still operational. When the car was purchased there was no obvious proof for the 30760 km shown on the tachometer, but the family f the owner and the old mechanic who serviced the car confirmed it. After thorough cleaning it was visible that the carpets are spotless and the sewings are continuous. The documents from Merkúr (the car trade monopoly of communist Hungary), service invoices, garage rental checks were also kept by the elderly gentleman. the tool bag is like new and almost al tools are in it. We have the original greybook, the car registry document. I bought the car in 2011 from Attila. It was very convincing on the photos and it was nice when I see it live, but my intent to purchase turned final when I saw the original documents, which were proof for the origin and history of the car. As soosn as wheather permits I will post new pictures about the car in it new home.

Galéria