Takács Zoltán autója

Leírás

Bár nekünk sosem volt Zsigulink, így gyerekkoromból ez az élmény kimaradt, Édesapám mindig lelkesedett az Ezeröcsiért. A vonzalmat tőle örököltem, és régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy a birtokomban legyen egy szép példány. Évekig böngésztem a hirdetéseket, de mindig elhessegettem a dolog megvalósítását. Végül aztán beláttam, hogy nem fog elmúlni az őrület. Mindenképpen olyan autót kerestem, ami jó állapotban van, lehetőleg felújítva, hogy már a kezdetektől használhassam. A Ladám 1980-as évjáratú, de az előéletéről nem tudok túl sokat, valószínűleg végig egy család (előbb az apa, majd a fia) tulajdonában volt. Tőlük vették meg Németh Szabolcsék, akik a karosszériát felújították. Az első sárvédőket kicserélték, a díszléceket pótolták, és az egészet újrafényeztették. Motor és váltó nem volt bolygatva, egyelőre szépen jár. Tetettem bele hátsó biztonsági öveket is, a gyerekülések miatt, szerencsére sikerült igazi szovjet darabokat beszerezni. Eddig csak a műszerfali órát  kellett javíttatnom, azóta szépen ketyeg. Hobbiautóként használom, egyébként garázsban pihen, de eddig majd' minden hétvégén gurultunk vele. Folyamatban van a kiegészítők beszerzése (Videoton rádióm már van, a hangfalak és a kardánbox még hátravan). Ha lehet, majd szeretném veteránvizsgára vinni, de ehhez még sok átnéznivaló és teendő vár rá.

Galéria