Leírás
A kocsit első tulajdonosától vettem. Szerettem volna egy öreg autót, olyat ami működik, nem túl drága, és meg lehet javítani, mondjuk hobby célra. Más szempont nem volt, igazából nem akartam veteránt építeni. Ez a kocsi az említetteknek megfelelt, nem tartozott hozzá semmilyen különleges mese. Második autó volt, úgy élete deléig (a Moszkvicsokat előzte be), aztán őt is elérte az új szelek fuvallata és egy AUDI őt is lehagyta. 30 éves koráig még gurult, aztán egy évig a garázsban pihent. Bár szerették az autót, de az AUDI mellett inkább csak műszaki oldalról tartották karban, a többit csak a szükséges mértékig. Amit a karosszérián javítottak, az kár volt a pénzért és az energiáért.
Szóval megtetszett és megvettem jelképes összegért, hogy jól érezzem magam benne. Ezután jött, hogy mit is lehetne kezdeni vele, mik a lehetőségek, milyen is az, amikor egy autó szép, stb. Végül is a felújítás mellett döntöttem. (Ez nem volt életem legjobb döntése). Sikerült eredeti alkatrészeket szerezni hozzá, de nagyon sok mindent cserélni kellett, az égész újra lett fényezve. Amit csak lehetett saját kezünkkel oldottunk meg, ide értve a javításokat, szerkezeteket, kisebb egységek fényezését, stb. A motor egyébként szépen duruzsol, nem volt még felújítva, de úgy tűnik egyelőre nem is kell.
Nekünk a veteránvilágba ez volt a belépő modellünk. Sokat tanultunk belőle, de a végeredménnyel elégedettek vagyunk
Galéria