Dr. Meleg Norbert autója

Leírás

Az autót Kiss Feri barátom találta Ausztriában, első tulajdonostól vásárolta. Bizonyos  Karl Lercher vásárolta Bécsben, 1973-ban, az ÖAF-GRÄF und STIFT AG-nél. Már több mint 10 éve ki van vonva a forgalomból, de előtte is csak ritkán mentek vele, a vezetett km nyilvántartás szerint 1989-ig mindössze  27 ezer km-t futott ez a Lada RL Universal. Sajnos az elmúlt két évtized egy jelentős részét garázson kívül töltötte, így a festése lemattult, és néhány durva javítást is csináltak rajta. A belseje,  a nap és víz által nem ért részek viszont kifejezetten új autó szerűek, a kadmiumozás még sárga, a belső sértetlen, sajnos a hátsó ülésen tárolták a nyári gumi szettet, ami nyomot hagyott  az ülőlapon. Érdekesség viszont, hogy ez az autó, melyet '73 legelején gyártottak, még 2101-es felnikkel, és eddig nem ismert szovjet diagonál gumikkal jött ki, a most rajta lévő téli gumi és felniszett  egy 1981-ből származó Vredestein radiál készlet kései (nem peremes) 2103-as felnikkel. Természetesen megtalálható rajta az összes korai jegy, érdekesség, hogy főleg 72-es ablakai vannak, a belső tükör  ezüst keretes, a napellenző tükrös, és olyan szövet táskája van, amit eddig még nem láttunk. A hátsó lámpái STARS márkájú olaszok voltak, sajnos a jobb oldalit összetörték, így azt szovjetre  cserélték. Az első fehér indexeket az osztrák forgalmazó cserélte olasz Altissimóra, és ezzel együtt a lámpabetétet is helyzetjelzősre, ami PAL gyártmány.