Oldtimer Sokadalom részvétel – Veterán Zsiguli Egyesület


Tervezett program

Az Oldtimer Expo társrendezvényeként, 2011. április 16-án szombaton megrendezésre kerülő Oldtimer Sokadalom programon a következő módon veszünk részt:

Önálló Egyesületként saját gyülekezési pont megjelölésével, és egyéni útvonaltervvel kapcsolódunk a Sokadalomhoz, betöltve azt a szerepet, amely a Sokadalom felhívásában meg lett jelölve, miszerint a várost hálózzák be a veteránosok által szervezett útvonalak, és minél több jármű mozogjon a városban. Így, habár tudván a Minisek és a Bogarasok által szervezett nagyszabású programokról (amely gyülekezési pontja a törökbálinti-biatorbágyi-stb. Outlet Center), mi is önálló színfoltként jelenhetünk meg, kiegészülve  az Alföldi Veterán Börze által beszervezhető szovjet veterán autósok körével.

Gyülekezési pontként Budapest egyik fő látványosságát, és egy olyan természet-adta kiindulópontot javaslok, amelyről egész Budapest látképe tárul elénk – nevezetesen a Citadellát, a Gellért-hegy tetején.
Délelőtt 9.30 és 10 óra között gyülekeznénk, fogadnánk az érkezőket, fényképezkednénk, és a talán a turisták örömére is egy hirtelen időutazást valósítanánk meg azzal, hogy szebbnél szebb járműveinkkel csoportot alkotunk.
Akik előre jelentkeznek, azoknak (autó adatait kérném az Oldtimer Expóra készítendő adatlappal azonos módon) adatlapot adunk, melyet az autóba ki tudnak függeszteni, illetve az útvonal részletes leírását (itinert).
10.30 után pár perccel indulnánk egy Budapest belső kerületeit végigjáró túrára, több hídon is áthaladva, Budapest főbb nevezetességeit és turistalátványosságait érintve. A tervezett (javasolt) útvonal:
Citadella(A)-Szirtes utca-Szirtes út-Sánc utca-Hegyalja út-Erzsébet híd(B)-Szabad sajtó út-Kossuth Lajos utca-Astoria(C)-Múzeum körút-Kálvin tér-Vámház körút-Szabadság híd(D)-Szent Gellért rakpart-Döbrentei tér-Attila út(E)-Alagút utca-Clark Ádám tér(F)-Lánchíd-Roosevelt tér-József Attila utca-Andrássy út-Hősök tere + Felvonulás tér(G)-Andrássy út-Oktogon-Teréz körút-Nyugati tér(H)-Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca-Kossuth Lajos tér(I)-Pesti alsó rakpart-Jászai Mari tér-Margit híd(J)-Germanus Gyula park-Üstökös utca-Árpád fejedelem útja-Zsigmond tér-Lajos utca(K)-Pacsirtamező utca-Flórián tér-Árpád híd(L)-Váci út-Dráva utca-Kárpát utca-Bessenyei utca(M)-Újpesti rakpart-Szent István park(N)-Jászai Mari tér-Szent István park lehajtó-Újpesti Alsórakpart(O).
13 óra után érkeznénk meg a Sokadalom pontra, ahol csatlakoznánk a Sokadalomban részt vevő járművek seregéhez, majd a főszervezők által tervezett időpontban vonulnánk át az Oldtimer Expo helyszínére, ahol helyek függvényében járművek a Veterán parkolóban kerülhetnek elhelyezésre.

Kérek minden kedves tagtársat, akinek tetszik az ötlet és részt kíván venni, névvel és a részvételre szánt jármű megjelölésével és adataival jelentkezzen itt a Fórumon, vagy nálam e-mailben (jozeph@t-online.hu,). Véleményem szerint a programhoz legalább 10 jármű részvétele elengedhetetlen, kérem, minél többen vegyetek részt a programban!

Az útvonalterv a csatolt képen is látható (nagyjából :mrgreen:).

Az útvonal hossza kb. 26 km, időtartama, konkrétan a járművekkel való vonulás kb. két óra. Így a menetre szánt közel 2,5-3 órába belefér egy olyan pont, ahol fotózás kedvéért megállhatunk, illetőleg bevárjuk a lemaradókat. A Hősök tere (Felvonulási tér) adhatna ehhez megfelelő helyszínt.

Kiegészítés: A Lada Baráti Kör jelezte, hogy csatlakoznak kb. egy tucat autóval.

This entry was posted in 2011. I. negyedév, Hírek and tagged , , , , . Bookmark the permalink.

8 Responses to Oldtimer Sokadalom részvétel – Veterán Zsiguli Egyesület

  1. Balázs András says:

    Sziasztok,
    ha nem vagyok tagja a Veterán Zsiguli Klubnak, csatlakozhatok a felvonuláshoz? Lehet az útvonal közben csatlakozni?
    Köszi:
    B. András

  2. VukmannA says:

    Szia!
    Nem csak egyesületi tagokat várunk, gyere nyugodtan! Sőt, jelenleg három különböző egyesület közös felvonulása van kialakulóban.
    Üdv.
    Vukmann Attila

  3. Pingback: mudik.hu » Archive » OT Expo: Szovjet Járművek Találkozója

  4. Bartha Gábor says:

    Üdvözletem!
    Mi is gyarapítjuk a mezőnyt egy zsigulival majd, ha minden összejön.

  5. Ivkovics Péter says:

    Sziasztok!
    Nekem egy ilyen kérdésem lenne: ugyan nincs Zsigulim, de esetleg van esélyem arra, hogy valamely felvonuló autó utasaként részt vegyek e különleges nosztalgiakörúton?
    Nagyon hálás lennék egy ilyen lehetőségért, Ladában pedig még alig utaztam.
    Üdvözlettel Péter

    • randomizer says:

      Szia Péter! Szerintem nyugodtan menj ki a gyülekező helyre, keresd Oláh Józsit (vagy egy bordó 1200-es Ladával lesz vagy egy piszkosfehér Fiat 124 kombival, vagy mindkettővel) és ő tuti fog neked helyet találni egy autóban a konvojban.

      • Jozeph says:

        Kedves Péter!

        Utólagosan kérem szíves elnézésedet, hogy nem tudtam érdemben reagálni és válaszolni a kér(d)ésedre.
        Reméltem, hogy eljössz, és a helyszínen fel tudom kérni a jelenlevőket, hogy valamelyik autóban szorítsanak Neked helyet, számodra legkényelmetlenebb helyzetben az én bordó Zsigulimba ülhettél volna be negyedikként – sajnos a Fiatom megmakacsolta magát, így egy autóba tömörültünk hárman.

        Ennek ellenére nem felejtettelek el, és akár személyesen is találkoznéd Veled szívesen, hogy egy kis autókázás erejéig beszélgessünk a Zsigulikról, az érzésről, a benzinszagról stb.
        Május 1-jén a Közlekedési Múzeumnál várható a következő olyan összeröffenés, ahol képviseltetjük magunkat, és nagy titkot elárulva Neked mondom, hogy egy spontán felvonulást talán még oda is összehozunk! Várlak oda, és talán sikerül az, ami az én hibámból most nem jött össze!

        Üdvözlettel
        Oláh József

  6. Pingback: Oldtimer Expo 1/43-ban | Veterán Zsiguli, Veterán Lada, Retro Zsiguli

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!