Egyesületünk öt tagja meghívást kapott észak-német klubtársainktól, Roberttől és Thomastól egy hétvégére, hogy megbizonyosodhassunk arról, élnek tőlünk nyugatabbra is hasonló elmebajban szenvedő márkatársak. Az úton megtekintettünk három, a professzinalitás eltérő szintejein lévő magángyűjteményt, ahol bőven megkaptuk a keleti veteránjármű adagunkat. Rónai Marci beszámolója következik az eseményről. (A kapcsolódó képgalériát itt találjátok, és előre elnézést kérek a képek minőségért, februári borús időben, rossz fényviszonyok közepette, általában nulla perspektívából, gyenge gépekkel, hozzá nem értők készítették őket.)
Hamar összeállt a rajtra kész csapat Attila, Norbi, Zoli, Gábor és jómagam személyében.
Tehát csütörtök délután Gábor leszállított Zolit és engem gyűjtőfuvarban Norbiékhoz Dunaszegre, ahol később Attila is csatlakozott hozzánk. Norbiéknál a kiadós vacsorát követően még kiadósabb beszélgetés kezdődött az alvás helyett. Miután végre nyugovóra tértünk (volna), kiderült, hogy Norbi két bájos vizslája alvászavarban szenved, ráadásul ezt a lakáson belül teszik és felváltva járkáltak a megfáradt csapat különböző matracokra kihelyezett tagjai között, nem sok pihenést engedélyezve. Ehhez mérten mámorító érzés volt hajnali négykor az ébresztő, de ha menni kell, hát menni kell
Rajtra készen…
Norbi Mazda 6-os kombija színültig telt velünk és a csomagokkal. Még síbox is került a tetőre, hogy teljes legyen a terhelés. Nekivágtunk végre az útnak. Szlovákiában már nagy pelyhekben esett a hó, később viharos széllel, hóátfúvással fűszereződött a az utazás. 140-es tempónál – miközben arról beszélgettünk, hogy az asszonyok szemében megbocsáthatatlan bűn lenne egy zsiguli-túra közben összetörni magunkat – már többet égtek a kipörgés- és blokkolásgátló visszajelzői a műszerfalon mint nem. De hát haladni kellett, hisz jó ügy érdekében jártunk.
A fantasztikus kirándulóidő egészen Prágáig megmaradt, ha amúgy nem lett volna elég a – talán sokak számára ismert – betontáblás autópálya fogtöméslazító rázkódása.
A német határnál aztán kitisztult az ég és ez úgy látszik többünket beteges gondolatokra inspirált, miszerint, ha már itt vagyunk, mit sem számít egy aprócska 200 km-es kitérő Eisenbergbe, a keletnémet Zsigulik egyik fellegvárába. Bizonyára többen figyelik a mobile.de hirdetési oldalait, és az ott található korai 2103-asok kínálatát. Bóna Zoli híres ’74-es 2103-asa is innen, Eisenbergből való egy helyi gyűjtőtől, Andreas Rufferttől, aki a környékről, Litvániából és Csehországból szinte mindent összeszedett ezzel tetemes gyűjteményt felhalmozva.
Mellesleg, éppen hirdetett egy ’76-os 2106-ost, mely szintén nem hagyhatott minket hidegen. Gyors telefon a tulajnak és máris letértünk a tervezett útvonalról. Eisenbergbe érve hamar megleltük a Zsiguliktól hemzsegő udvart, ám a tulaj érkezéséig már nem tudtuk visszafogni magunkat és ostrom alá vettük a zárt raktárakat. Felderítő egységeink fényképezőgéppel a kezükben igyekeztek elrugaszkodni a földtől és a légyköpte ablakokon át fotózták a bent zsúfolódó csemegéket. Kicsit sem voltunk feltűnő látvány…
Ha rövid a nyakad, toldd meg egy fényképezővel…
Ezenközben végre megérkezett a tulaj édesanyja, egy aranyos idős hölgy, akiről gyorsan kiderült, hogy echte magyar. Ennek köszönhetően saját anyanyelvünkön folytatódhatott a társalgás. Mire Andreas, a tulaj is megérkezett már tisztában voltunk a néni életének legfontosabb állomásaival. Ezután gyönyör teli három óra következett, melyhez a néninek csak annyiban volt köze, hogy fordította fiával folytatott beszélgetésünket.
Összesen mintegy 100-120 autót láthattunk, melyek között ott voltak a tulaj legféltettebb kincsei is. Bennem akkor állt meg az ütő, amikor megpillantottam saját szürke kombim totális ikertestvérét, persze gyári fényezéssel, 71000 km-rel, teljesen eredeti állapotban. Majd egy ’78-as élénk kék 2106-os következett hasonlóan makulátlan állapotban.
Korai Zsiguli kombi 1973-ból, eredeti állapotban
A Szovjetunió bemutatóterme Eisenbergben I.
Persze, volt még itt nagyon sok kincs: az egyik autó tetején ott szerénykedett egy komplett ’74-es almazöld belső, mely szinte kérlelt, vigyük magunkkal haza. Mondanom sem kell, gazdája ezt másképp gondolta… Szinte már szóra sem érdemes egy bordó, gyárifényes, 42000 km-t futott, ’73-as 2101, és a keleti típusok egyéb különlegességei.
A Szovjetunió bemutatóterme Eisenbergben II.
Azért gyűjtő barátunk nem volt minden típusban teljesen jártas, így a nap fénypontja volt számomra, amikor büszkén mutogatott, valóban korai, ’71-es M24-es Volgájának típusidegen hátsó lámpáira felhívhattam figyelmét. Aki ismer, tudja, hogy ilyen téren nem ismerek könyörületet!
A hosszúra nyúlt látogatásunk közben lassan eszünkbe jutott, hová is tartunk valójában. Így könnyes búcsút vettünk új barátunktól és ismét begyömöszöltük magunkat a Mazda hátsó ülésére, hogy átadjuk magunkat az újabb többórás zsibbadásnak.
Sok jó ember, kis helyen bizony elzsibbad.
Attila a lovak közé csapott és 200-as tempóval száguldottunk Güstrow felé többször levillogva a helyi versenyzőket. Segített is a tempó, mert kisvártatva megérkeztünk Hanzaföldre, a Rostock szomszédságában található kisvárosba, vendéglátóinkhoz.
Német barátaink Robert és Thomas egy takaros kis panzióban foglaltak nekünk szállást, s mivel már elég késő volt, meg amúgy is elkínzott ábrázatot vágtunk az utazás fáradalmaitól, úgy gondoltuk, vacsora és gyors alvás következik. Hanzavidéki „betegtársaink” azonban ellentmondást nem tűrve egyik garázsukhoz citáltak, ahol egy Togliatti emblémás, még kézzel összeszerelt ’70-es bordó Zsiguli nézett velünk szembe igen lelombozó állapotban, Zolihoz könyörögve gyógyulásért.
Ki látott már ilyet (legalább vitrinben)? Meg is éri az autó beszerzési árának talán felét is önmagában.
Az elmúlt 42 év során az autóból elég sok minden az enyészeté lett, felújítása nem kis kihívás lesz.
Itt adódott alkalom a hozott ajándékok átadására is, némi bort, szalámit, 2103-as díszléceket és egy valóságos, új 2103-as külső tükröt kaptak ajándékba, melynek beszerzése még nekem is komoly fejtörést okozott. De meg kellett oldani, hiszen már csak ez hiányzott Robert szépséges, citromsárga ’77-es 2103-asáról.
A mustra után barátainknak is eszébe jutott, tán éhesek vagyunk, így zárás előtt öt perccel beestünk egy igazi güstrow-i gyrosbárba, ahol enyhítettünk fájdalmainkon. Vendéglátóinknál némi borozás, beszélgetés következett, mely után végre nyugovóra térhettünk. Rózsás álmainkhoz az élményeken és fáradtságon túl hozzájárult a Zoli által hozott egészségügyi vodkásüveg körbejárása is.
Másnap a kiadós panzióbeli reggeli után ismét megjelentek vendéglátóink újabb kalandokra invitálva bennünket.
Első napirendi pont Robert sárga 2103-asának megtekintése volt. Az autó elszállásolása megszégyenítette volna a László kórház legszigorúbb karanténját, mivel garázsán belül teljesen bezárt átlátszó fóliasátorban lakik az autó. Mint utóbb kiderült, az elsőre mosolyt fakasztó látvány nem túlzás, mert a garázs önmagában nagyon magas páratartalommal rendelkezik, így Robert ezzel az oxigénsátorral és benne páraelszívó granulátummal védi kedvencét a gyilkos kórtól, az oxidációtól. Egyébként ez az autó színre-szagra-korra ikertestvére Gábor 2103-asának.
Zsiguli-virológia
Ezután meglátogattuk Thomas fehér ’78-as 2103-asát, mely nem is olyan rég még Attila gyűjteményét gazdagította. Az autó még mindig nagyon szép. Thomas boldog vele és egyedi muzeális rendszámát még Hajdók Tibi barátunk is megirigyelné…
A német OT is jó áll neki…
Ugyanezen garázsban még fellelhető volt Thomas egyik barátjának 66′os Ford Mustangja is, melynek látványa némileg elbizonytalanított bennünket azon hitünkben, hogy valóban az Ezeröcsi a világ legszebb autója. (A szerző magánvéleménye, a weboldal üzemeltetői, szerkesztői semmiféle felelősséget és sorsközösséget nem vállalnak a következményeiért. 
)Láttunk még itt ’77-es korai 1-es Golfot gyári állapotában, és egy kibelezett Záporjózsit kormányánál békebeli stokedlivel.
Tényleg szebb mint egy Zsiguli?
Harmadik napirendi pontunk volt talán mind közül a legbrutálisabb: a pütnitzi technikai múzeum meglátogatása. Ez a gyűjtemény a helyi veterános társadalomnak köszönheti létezését. Egy a Wehrmacht által épített, majd a szovjet hadsereg által 40 évnyi ideiglenes állomásozásra átvett légi-támaszpont területén működik, három hatalmas vasbetonhangárban, közvetlenül a Balti tengerhez kapcsolódó édesvizű tó partján partján.
Minden megtalálható itt ami gép: elsősorban a katonai járművek skálája teljes, de autókból, motorkerékpárokból, buszokból és teherautókból sem volt hiány. Már maga a három épület mérete és kora is megdöbbentő, de a „beltartalmat” látva mindannyiunk szája tátva maradt. Nem egy jármű M zárolt, null km-es volt. Gyári új állapotú KraZok, Uralok, Ifák, Tatrák, Zilek, rakétahordozó és kilövő platformok, önjáró tankalvázas pontonok, tankok, önjáró lövegek, még néhány MIG és helikopter is. Ekkora gyűjteményt egyben még Oroszországban sem láttam!
Akit a Kraz füstje megcsapott…
Korai Tramp, még standard műszerfallal
Trabantsor, Tramppal az élen
21011-es Volkspolizei gyári állapotban
Parancsnoki Gaz 69 a korai fajtából
Igazi kincs a ’49es Zim, amiért orosz barátaink egész gázmezőket ajánlottak
Már a késői változat, de így is ritkaság a Nagypók kombi
Ilyen hátsót kevesen láthattak élőben
965-ös Zapó. Nálunk a KERMI nem engedélyezte
Már a 24-es kombi is ritkaság ebben az állapotban
Sajnos sok helyen beázik az épület, ez károkat is okoz, de az értékesebb járműveket védett helyeken tárolják. A „Gaz sor” valósággal letaglózott. Először a ’49-es korai Zim látványa, amelynek különlegessége a KGB-s paranoia miatt az alvázszám hiánya, majd a ritka 14-es Csajka, végül a Volga sorozat adta meg a kegyelemdöfést. Kábultam bámultam a ritka M22-es kombikat, melyből két darab is ott állt a sarokban, igaz erősen restaurálandó állapotban. (Nekem is van a gyűjteményemben egy ilyen autó, hasonlóan súlyos állapotban.) A kábulatból csak Attila rosszalló tekintete hozott vissza a valóságba, amikor nekem szegezte a kérdést: „hogyan lehet egy ilyen ormótlan romhalmazért lelkesedni???”
M 21-22 Volga-sor. (Itt kezdtem rosszul lenni…)
A Fehér Holló. Volga M 22
Tovább haladva azért Attila sem tudott ellenállni a jóval fiatalabb M24-es kombi látványának, mely szinte új állapotban tetszelgett a hangár közepén.
Ketten a Csajka kényelmes hátsó ülésén terpeszkedve azért az elnök elvtársat is sikerült mosolyra fakasztanom, amikor a szemközti pótszékről a “tolmácskisasszonyokat” hiányoltam.
Elnök elvtársak a ZIM hátsó ülésén
A lett pártfőtitkár szolgálati 14-es Csajkája
Idegenvezetőnk, látva lelkesedésemet a szovjet járművek iránt, külön kirándulásra invitált a hatalmas polcokon sorakozó alkatrészek rengetegébe. A számtalan gyári új alkatrész láttán a többiek kintről csak hangos elismerésemet halhatták. Láthattuk még a felhalmozott szovjet egyenruha és kézifegyver gyűjteményt is.
Iván AK-ja és Grisa dobtárasa
Az utolsó hangárban, ahol tankok, helikopter, katonai dózerek kaptak elszállásolást Zoli sajátságosan reagált a megdöbbentő látványra, mondván: „ezekből lehetne csak jót árulni a MÉH-ben…”
Idegenvezetőnk elmondta, hogy sajnos magyar katonai járművek nincsennek a gyűjteményben, bár nagyon fáj a foga néhány Csepelre, és a motorkerékpárok között is szívesen látnának Danuviákat, Pannóniákat. A magyar járműipart mindössze két kelet-német kivitelű Ikarus képviseli.
A gyűjtemény a nyári szezonban akármikor megtekinthető, de talán érdemes július első hétvégéjén ide látogatni, amikor is a 4-5000 látogatót és mintegy 1500 mindenféle keleti veterán járművet és haditechnikát vonzó találkozó kerül megrendezésre.
A jó öreg T-34-es
Nyolcvannal tud menni, de ezt húszéves, sűrűn nőtt fenyőerdőn át is tudja
Mindezek után a látványtól, és a hidegtől lemerevedve visszavánszorogtunk autónkhoz és megköszönve a szíveslátást, vacsorázni indultunk. A kulináris élvezetek terén is valódi élményekben volt részünk, hisz barátaink egy középkori hangulatú lovagi étterembe vittek minket, ahol az ilyen helyen szokásos módon, kézzel-lábbal fogyasztottunk el betevőnket.
Kézzel-lábbal
Hogy lejárjuk a felesleget, kaptunk egy kellemes esti tengerparti sétát a warnemündei beachen, mely után megköszöntük márkatársainknak a csodás hétvégét és vasárnapra átengedtük őket asszonyaiknak.
Zoli altató vodkásüvege ismét körbejárt és szánkban a vodka és a szocializmus utóízével átadtuk magunkat a jól megérdemelt pihenésnek. Reggel még egyszer letisztítottuk a svédasztalt és pár kiló többlettel próbáltuk bepasszírozni magunkat az ötszemélyes 6-osba.
És, ha már lúd, legyen kövér alapon hazafelé meglátogattunk a mobile.de másik sztárját, a Calauban található keleti-autó gyűjteményt és kereskedést. Ezt sem bántunk meg, ugyan megcsömörlötten a hétvége eseményeitől szinte érzéketlenül sétáltunk a Wartburg 313 sport roadsterek, P70 coupék és egyéb csemegék között. Az érzéketlenség azonban gyorsan rosszullétbe csapott át, amikor megpillantottam a 101-es ZISZ kabriót(!!!). Na, ilyet még álmomban sem láttam. Ez az autó annyit ér, mint az egész gyűjtemény együttvéve.
101-es ZISZ kabrió
Wartburg 313 Roadster, melyből mindössze néhány érkezett Magyarországra. Tulajdonosai között tisztelhettük Bárdy Györgyöt és Kazal Lászlót. Összesen 469 darab készült belőle, Calauban ebből kettő található, de van itt P70 Coupé, 311/3, és 311-300-as is, EMW-k, Sachenring P240-es sorhatos motorral, és persze az egész DDR érzés.
Wartburg Coupé és Roadster cabrió
A hazaút a továbbiakban eseménytelen volt, útközben a 2103-as típustörténetén dolgoztunk, néha civakodtunk, hogy „kisbaba” vagy „nagybaba”, „kiskrokóminta” vagy „nagykrokóminta”. Aztán ráhagytam a vitát a kollégákra, hiszen nem ezek a részletek, hanem a márka szeretete a fontos. (Meg mert elaludt. A szerk.)
Szlovákiába érve újfent beborult az ég és a honecker-i nosztalgiából kijózanodva ismét azon járt az eszem, hogy holnap hétfő lesz és mászhatok vissza a zongorákba…
