Pentek_Karoly - Veteranzsiguli

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Pentek_Karoly

Veteránok

Péntek Károly autói

Zsiguli 2102 1200 cm3
Évjárat: 1977.
Futott kilométer: 16.774
Karosszéria: Gyári elemek, gyári fényezés

Leírás:
Az autót 1977-ben egy idős bácsi vásárolta Kiskanizsán, nagyon ritkán használta, olyannyira,  hogy még a szomszédok sem tudtak róla, hogy van autója!
Az idős Úr elhunyt, majd a lánya örökölte és értékesítette a fellelt állapotú Zsigulit.
Az autó teljesen gyári állapotú (nem felújított!) Minden teljesen eredeti rajt, gyári fényezés, gyári belső, még a gumik is eredetiek, ezzel jött ki a gyárból 1977-ben.
Jelenleg valós 16.774 km van benne. Az egyik oldalzsebben megtaláltuk a 2006-ban a Közlekedés Felügyelet által kiállított műszaki vizsga adatlapot, ekkor még 15.100km-t mutatott az óra, ami minket is meggyőzött.  Azóta 1670km-t futott. Ebből én kb. 30km-t mentem vele (a szerelőig, átnézetni) Műszakilag teljesen megfelel mindennek, semmit nem kellett rajt javítani. Használni nem szeretném, kizárólag bemutató autóként  vásároltam. Bárki megtekintheti Zalaegerszegen.
Azért vásároltam az autót, mert régi gyerekkori emlékek fűződnek hozzá. Édesapámnak ilyen kombija volt, halála után az örökségéből vásároltam emlékül
.

Volga M21
Évjárat: 1958.
Futott kilométer:
Karosszéria: Eredeti állapot

Leírás:

1958-as évjáratú eredeti állapotban, ez még nincs felújítva, jelenleg evvel járok kirándulni  valamint veterán túrákra.

Volga M24
Évjárat: 1979.
Futott kilométer:
Karosszéria: Felújított

Leírás:
Az autót 1979-ben Prágában helyezték forgalomba, egy 76-éves idős úr vásárolta, aki 80-as  évek elején Canadába diszidált, majd a rendszerváltás idején (1989) hazament és eladta egy ugyancsak idős úrnak. (addig állt az autó) A Csehszlovák forgalmi engedélyből látszik, hogy ezekben az időkben néha-néha egy-egy évre volt leműszakiztatva ezért továbbra is keveset futott a Volga. A harmadik tulajdonos a Michalovce-i veterán club tagja, aki a feljegyzések szerint további 670km-es kirándulást tett meg vele.  2010-ben a Volga jó állapotban, apróbb esztétikai hibákkal ágra került, a felújítás 3évet vett igénybe. A belseje teljesen eredeti (kivétel az ülés szövet, amit egy iparművész az eredeti  alapján újra szőtt). Az autó karosszériája teljesen rozsdamentes volt, de az öreg urak itt-ott meghúzták, ezért az eredeti színére újra fényeztük. A jármű tartozékai emelő, kurbli, pumpa,  szerszámok, pótkerék, annak védőhuzata, minden gyári. A motor nem lett megbontva, csak megtisztítva. A felújításnál kizárólag csak eredeti szovjet alkatrészeket használtunk (még az alátétekre is  igaz). Jelenleg OT minősítésre vár. Mivel sikerült szalon állapotúvá varázsolni, ezért ezt sem szeretném használni. Megtekinthető Zalaegerszegen.

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz